wetpaint

felmásztam, végigsétáltam oda és vissza. felálltam a korlátra, lenéztem, fényképeztem, legyőztem a tériszonyom. már csak autóval kell. egy biztos, szél az mindig lesz fent. egyébként végigsétálni rajta mintegy fél óra, autóval az erre a hétre tervezett mérés…

és ma puszit kaptam nagyobbiktól. úgy történt, hogy még kedden összepakolt, ment ki ex-anyósékhoz, tizenpár társával együtt ott teteltek, díszleteket festettek, meg mittom én mit csináltak. aludtak a tornateremben, ették ex-anyós lecsóját, gulyását és nagyon elégedettek…

megnéztem a többiek bejegyzéseit, van-e még csalódott mint én. az elsőnél leragadtam, más már nem is érdekel. megkerestem a forrást és immár franciául szeretnék tanulni, esetleg dánul, meg angolul - sokkal jobban -, bár a megkapó fordítás a magyarnál volt. (rita lapján irány…

oké, az ember nem a jegyért ír, de azért ez piszok rosszul esett. ez volt a hab tetején a mogyoró, az ami méltó zárása a mai napnak. igazság szerint kétszer megnéztem a postafiókom, mert nem akartam elhinni, hogy egy nyamvadt napi sem. semmi. az igazságos elosztásba nem fértem bele.…

inkább le sem írom milyen hangulatok törnek rám. mától senki itthon, viszlát augusztus végén. hosszú hónap lesz, még szigettel együtt is. az esték, az éjszakák lesznek különösen hosszúak. nekem meg a riasztó, redőny, kerítés, terasz, lábazat pénznyelő sokszög után valami…

Antonioni és Bergman egy napon.