wetpaint

ről egy kicsit. a pincér. ő,aki igazán megérdemelte a borravalóját. mert volt humorérzéke, sőt bátorsága is viccelni a macerás vendéggel. velem.
megérkeztem, lehuppantam, böngésztem a kávék listáját, majd a lapon nem szereplő jegeskávé után érdeklődtem. és jött a menetrendszerinti teszt kérdés: hogyan készítik? ő - mint a legtöbb -, néz nagy szemekkel, de eltökélten és várakozóan nézek vissza, így sóhajt és mondja. a jég említésénél rosszallóan szakítom félbe, kioktatom, nincs a jegeskávéban jég. a neve ellenére sincs. mert persze ő is a nevét hozza fel. megegyezünk, én csak fagyival, jég nélkül kapom (nem döngölték ugyan le, de emiatt nem morgok, az csak a buena vistában szokás). megy asztaltól el, miután kértem még egy tonikot is. már a második asztalnál jár mikor szólok utána: sok citrommal.
kávé rendben, tonikban egy citrom. idáig még nem lett volna szimpatikus, ám utána rendeltünk, rendeltem tovább. cézár saláta. mennyire fokhagymás? és a szardella? és az lehet kevéssé? meg a fokhagyma is. és megint tonik. citrommal. jaj! elsőből a sok elfelejtve. de észrevette, másodiknál alig fért a pohárba tonik a citrom mellé. (tonik üvegben hozva, nem gépi). a saláta finom volt. nem fokhagymás, nem szardellás. és a pincér barátságos, továbbra is mosolygós. pedig a forró csokit is leszóltam még a kávé és a saláta közben. bár azt nem is én ittam.
a számla kihozásakor még odasúgta, hogy az idő pénz, így a dátumot hozzáadta a számla összegéhez.