wetpaint

kész, pincében szinte rend. a belső részt még rendbe kell tenni, de lomtalanítani való ott kevés.
csomó doboz arra várt, h anyu átnézze mi kell neki. főleg edények. ma kijött, megnézte. este, megérkezvén haza kérdem: na mit szólsz, milyen szép rend lett a pincében? ő: ezt tudjátok ti, mindent ki dobtok. például a gyerek-sátor tartó rúdjait, melyek kiválók virágkarónak. és az edények. komplett étkészlet. mert mindig csak újat vesztek, a régit meg kidobjátok.
válaszoltam, aztán meggondoltam magam. még a gondolás előtt elmondtam, hogy étkészletet mi soha nem vettünk, mindet kaptuk. ha van amit évek óta nem használunk, akkor azt a konyhában kellene tartanom? nem beszélve arról, hogy nem kidobtuk - legalábbis nem azzal indítottunk -, mert az edények és társai évek óta várják dobozokban, h elvigye őket.
aztán elhallgattam. mert csak veszekedés lett volna belőle. mint nagyobbik elmondta a fél kupacot vissza akarta hordani a pincébe, de ellenállással találkozott. megszólta, h kidobtuk a kenyérpirítót, mivel tegnap vettem újat. mert ezt tudom csak, újat venni.
a régi 26 éves volt.
már használtan kaptuk.
nászajándékba, holland rokonoktól. szerencsére nem az én oldalamról valók voltak, kicsit kellemetlennek éreztem volna, h ha ilyen ajándékot adtak volna nyugati rokonaim. akik ha idejöttek mindig felvágtak azzal, h mennyire jól megy nekik.
sajnálatra méltók.
a pirító pedig 26 év után nyugodjék békében.