óracsörgésre ébredt, este beállíttatta velem, egy iskolás fiút már mégsem az anyukája ébreszt, fél pillanat múlva már felöltözve, indulásra készen jelent meg szobámban. anya persze még ágyban, de mikor fitt fiacskáját meglátta megpróbált élénknek mutatkozni.

mosakodás - legközelebb öltözés előtt ejtsd meg, szólt az anyai intelem -, reggeli készítés, uzsonna eltüntetése a táskában - mert bár ma csak három óra lesz, de uzsi nélkül nincs suli -, megegyezés, hogy gyalog megyünk. a biciklinek ellenállok.

7.40 elhagyjuk a házat, kéz a kézben bandukolunk a suli felé. a lépcsőn ugrándozva szalad lefelé, a szembejövő mosolyogva nézi, ordít róla, hogy elsőbe megy.
érkezés 7.50kor, fénykép az ajtónál, ballagás fel a lépcsőn. barátja már az ajtóból integet neki - szerencsére átültek az ablak melletti sorba, pont azt mondtam kölyöknek, hogy én is mindig azt szerettem -, ő megy befelé, még a puszit is elfelejtené ha hagynám.

most pedig lassan indulok, a megállapodás szerint a suli előtt várom, nem megyek fel a teremhez. bezzeg a többi szülő mind ott fog tolongani. na majd még meggondolom.

run: nem, nem sírtam. ma az iskolában, a lépcsőn felfelé ugyan végiggördült az arcomon egy kövér csepp, de az csak a fáradt szememnek és a náthámnak volt betudható. annyira várta a sulit, annyira örül neki, hogy én is vele örülök és eszembe sem  jut szomorkodni. reggel azt kérdezte a fürdőszobában, hogy akkor ő most tényleg igazi nagy iskolás? aki nem csöpögtette le fogkrémmel a pólóját. és közben aggódva vizslatta a pókembert, van-e rajta epres fogkrém maradék.

nem volt:)