nem tudom mitől vagyok ennyire kikészülve, de hetek, talán már hónapok óta nő bennem a feszültség.
talán a munka, a bizonytalanság, hogy mi lesz jövőre.
talán az, hogy gyakorlatilag kettesben maradtunk kisebbikkel. bár nagyobbik nem sokat időzött velem, akkor is másmilyen volt a ház, mikor ő is otthon volt. még ha ritkán is szánt rám időt, az akkor is gyakoribb volt mint most, hogy alig jön haza. nekem meg gyakorlatilag az egyetlen otthoni felnőtt kapcsolatom volt.
talán kisebbik felvételije, amire alig készül és ha így folytatja, akkor semmi értelme az egésznek.
talán mindezek együttvéve. és talán ha ez nem lenne, akkor egy szombati találkozás nyomán nem kavarodik fel bennem egy régi érzés, aminek folyományaként tegnap oda jutottam, hogy a monitoron egy képpel néztem farkasszemet és próbáltam elhitetni magammal, hogy az a szorítás belül, az nincs is.
