megpróbálom leírni, ha már kibőgni mindent nem tudtam magamból. ma, illetve még tegnap megint összevesztem anyuval. nevetségesen hangzik ez így 40 előtt pár évvel nem? mindig ez van ha őszinte vagyok. és akkor mindig szar alak leszek, aki csak kihasználta őt. még a lakását is elvette tőle. mert az az ő lakása volt, nem az enyém. ő örökölte.....és én utálok mindent amit ő hoz. direkt nem locsolom a virágait. és azt is utálom amit csinál. mert őt utálom. és ő a gyerekeket sem szereti, hiszen bántja őket. én azt mondtam - a kérdésre, hogy ha csak mond nekem valamit a srácokról és mindjárt támadok -, hogy akkor támadok ha bántónak érzem amit mond. elmondtam mit érzek mikor támadok. ő az előbb említetteket szűrte le.
hülye vagyok, tudtam ez lesz. napok óta nálam volt, engem őrzött. egyre feszültebb, támadóbb lett, soha nem érzi jól magát nélam huzamosabb ideig. ülni kellett volna a számon. de nem ültem. mert hülye vagyok.
ő megsértődött azon, hogy -újra, mert erről már volt szó - elmondtam, gyerekként gyakran éreztem, hogy ha nem neki megfelelően viselkedem akkor gond nélkül mond le rólam. küld intézetbe, ahogy mindig mondta. én meg komolyan vettem. az unokáit hagyta már úgy itt, hogy engem már azzal hívott fel, hogy ő a kocsiban ül hazafelé, ilyen átok kölyköket nem tud elviselni. gyerekek meg egyedül. én meg mint őrült rohantam haza. most pedig megint elment, lakáskulcsomat szépen visszaadta, virágait és alátéteit elvitte, gumijaiért majd visszajön. én meg elindultam a kezelésre a kórházba. autóval, vezetve. holnap is így megyek és jövök. meg holnapután is. elvégre semmi bajom, csak szédülök..... és csak vádaskodom, hogy ő gond nélkül hagy faképnél bárkit, aki nem az ő elképzelései szerint viselkedik, beszél. legyen az bárki.
ennyi.
