ha 60 éves leszek akkor is anyám lánykája maradok. lányka, megáldva egy anyával, aki csak akkor érzi jól magát ha az ő elképzelési érvényesülnek.
a sztori: tegnap 6 után hazaérkeztem 3 kölyökkel. egy saját, kettő saját barátnője. szóltam előre, jönnek. az anya téblábolt, pakolni kezdett, hogy indul. jött a kerülőutas mondat: ha később jössz akkor haza is vihettem volna őket. jelentés: ugye nem alszanak itt?!?! válasz: nem kell, itt alszanak, holnap vasút van. néma csend. később, keresek valami kaját magamnak (az volt a reggelim is). anya: nekik csinálod? nem, magamnak. anya: van itthon mit enni? mit adsz nekik vacsorára? gondoltál már rá? válasz: majd kitalálom. kis idő múlva: egyébként nem is szoktak vacsorázni.
erre bedurrant. hogy ő legközelebb inkább ráül a szájára.
én meg csak lestem.
zárójelben: tíz perccel előtte, a kocsiban beszéltem meg a kölykökkel a vacsorát, mondták még nem kérnek, később, ha éhesek lennének inkább sütiznének a maradékból. egyébként pedig epres turmixot gyártottam nekik. zárójel bezár.
érti ezt valaki?!?!?! gyanítom csőrét az bántotta, hogy a lányok kint alszanak nálunk. mert az nem helyes, minden gyerek aludjon otthon. ha pedig ez nálunk nem így van, akkor ő megsértődik. vagy mittomén.
ha megmondanám neki, hogy tudom a hétvégi telefon kikapcsolás okát, hogy nem egészen intelligens módon viselkedett, meg elmesélném neki, hogy nagyon elegem van abból, h csak akkor van normális viszonya velem, a kölykökkel, hogy ha pont azt csináljuk amit mond, akkor teljesen megsértődne.
elegem van ebből!
40hez közeledve - :( - nem hiszem, hogy úgy kellene ugrálnom ahogyan anyukám fütyül. sőt, nem hiszem, hogy 15 éves gyerekemnek úgy kellene ugrálnia ahogyan én fütyülök.
felnövünk. ha tudomásul venni nem is, de tiszteletben tartani illene.
