megnéztem megint a gilmore girls legutóbbi részét. bőgtem is újra, megint jól esett.
egy dolog nem változott: kutatok szorgalmasan, de nem lelem az érzést magamban. emlék van, de az érzés, ami társult hozzá elveszett.
félelmetes.
mint ahogyan az is, hogy idézni akartam újra egy már idézett verset, beírtam keresőbe (google), hogy elveszítem és megvígasztalódom és tudjátok mi jött ki? na mi????
_egyetlen_ találat, az én régi tv2s blogom címe! híres lettem! vagy mi!
az idézet pedig:
"Úgy félek, hogy ezt
a homályos, ódon,
vén bánatot egy éjjel
elveszítem
és véle együtt életem
s a szívem,
a szívem is, és
megvígasztalódom."
(Kosztolányi Dezső: Kösöntyű)
tanulságos az akkori bejegyzés is:"két boldog este, esemesek a telefonon, kétségek, félelmek, várakozások magamban. nem merek hinni, reménykedni. nem akarok reménykedni. nem akarok beleszeretni, mert ha megszeretem, akkor elengedem a régit és ha ő is elmegy, akkor mi marad?"
2004 júliusa volt. régi elment, új nem jött. elveszítettem.....
