vasárnap irány ausztria, schneeberg, a schneebergbahn. 250 kmes útra készültünk, viamichelin aszonta valahova linz mellé kell mennünk. hát nem. a csúcs, a schneeberg puhberg mellett van, bécs környékén, kőszegtől egy nagyobb köpésnyire. láttuk ugyan, hogy a vonatra - szalamander - lehet neten jegyet foglalni, de nem tettük, csak mentünk.
nap szikrázik, dél körül érkezünk, vonat áll az állomáson. de arra már nincs jegy. annyi jegyet adnak el ahány hely a vonaton, illetve mivel a számozott helyeket veszik alapul teltház esetén nem lehet elférni. a kisstadionban szélesebbek az ülések, pedig teltház esetén ott sem lehet elférni - ugye run?! -. a déli vonatra már nincs hely, legközelebb a fél2esen van még pár szabad. a döbbenet utána jön, lefelé viszont csak fél6kor tudunk jönni, az előtte lévő vonatok már mind tele vannak. 28 euroért utaztunk 4en, plusz egy gyerek, mit mondjak, nem volt ócsó.
mivel volt egy jó óránk az indulásig ezért körülnéztünk kicsit. gyönyörűek voltak a borostyán levelek a falon.
és egészen közelről
ilyen színek után mit számít pár fekete hattyú?
a vonatunk:
50 perc az út felfelé, a kilátás időnként lélegzetelállító. voltak helyek ahol nem is akartam belegondolni, hogy a sín hol és hogyan mehet alattunk, mert az ablakon kinézve csak a nagy mélységet láttam, hegyeket, és apró házakat a völgy mélyén.
a vasútnak több megállója van, de a baumgartner kivételével sehol sem álltunk meg. ott is csak azért, hogy mindenki le tudjon kecmeregni a vonatról és buktát tudjon vásárolni a pult mögött álló stüszivadásztól. tuti, hogy osztoznak a bevételen, a vonatosok és ő. jövet, menet megálltunk, bukta mindig fogyott.
mi nem vettünk, spóroltunk. mint kiderült forralt borra.
az előttünk álló út a baumgartnerről nézve:
ott fent, a csúcson elmosódottan látszódó épületnél van a végállomás. közelebbről ilyen:
a vonat 600 méter körüli magasságról indul és nem egészen 10 km alatt 1 218 méterrel jut feljebb, a végállomás 1 795 méter magasan van. onnan lehet indulni kirándulni a 2 000 akárhány méter magas fő-fő-fő csúcsra.
elindultunk, a hegyen hatalmas volt a forgalom, minden osztrák család, pár és magányos kiránduló oda rándult ki a hétvégén, járták az utakat és keresztbe kasul a hegyeket. rajtunk kívül még egy magyar család volt, ők sárkányt eregettek.
GYvel mi a valamivel 1 800 méter felett lévő hüttéig jutottunk - megnéztem, damböck-ház, 1 810 méter - és ott vártuk be a többieket, akik 2060 méternél valamivel többre jutottak. a kilátás onnan is félelmetes volt, mint a többiek által készített képek mutatták:
a hüttében a forralt bor finom volt - teakanne glühfixet venni kell -, három adag fogyott, mivel GY úgy döntött egyet ihat ő is, van még legalább 2 óra addig, hogy újra vezetnie kelljen. ültünk a napon, ittuk a bort, néztük a hegyeket, béke volt és nyugalom.
a bort persze németül próbáltam rendelni, amivel sikerült felvidítanom a csapost és társait, nem titkolták, hogy erősen humorosnak találták rendelési próbálkozásomat. sebaj, mikor mentem a következő adagokért már mondanom sem kellett mit akarok. a 'kapucsínó' bezzeg mindenütt ismert kifejezés!
fél6ra már igencsak hideg volt fent. kiskabátban szálltunk le a vonatról, a túrázók pólóban közlekedtek, estére pedig kabát, pulcsi, sapka, minden felvehető kikerült a hátizsákokból.
kell mondanom, hogy hazaérve jégerek, borok és egy kis vadas következett? gyomrom, a sokkot kiheverve, örömmel fogadott be mindent.