fáradt vagyok. hajtok, számolom az eurókat és reménykedem, hogy lesz szép bónusz. a házra költeném. meg számítógépre és síelésre, bár ezekre csúnya bónusszal is költeni akarok.
ma rohanás ügyfélhez, 9től oktatás, az oktató nem szép ha késik. még csütörtökön kiderül, hogy a bécsi útról átköltöztek a lágymányosi hídhoz az irodaház rengetegbe, ahol mindig eltévedek. bécsi útra lett volna esélyem odaérni, a másik helyszín szinte esélytelen. kölyköt kicsit korábban tuszkoltam be suliba, majd 10 percet elcsesztem a kocsiban, elő kellett venni a gépet, hogy kiírjam a címet, a nevet, a számot, mindent. mert csütörtök éjjel az előadás előkészítése után ez már eszembe sem jutott.
solymár áll, végig a főúton autók, menekülő útvonal szintén bedugulva, jön a kétségbeesés és az irányváltás. rohannék, de ez a péntek a szarul vezetős napok közé tartozik. sikerül mindössze negyed órát késni.
a társaság egész jó, hálásak minden új információért. jó látni, hogy örülnek.
szaladás át másik ügyfélhez, szarban vannak, megígértem amint életet lehelnek a programba megyek, megcsinálom nekik ami kell.
hálásak.
futás haza, márton napi felvonulás van, kölyök mindenképpen részt akar venni, inkább színházba sem megy, nagyi pedig dolgozik, így neki 5kor vissza kell indulnia. fél5 előtt 5 perccel még nem sikerült feljutni az árpád hídra. tözsi, szar vezetős nap, nem is értem miért ilyenkor kell mindenhova időben érkezni.
40kor hívom családot, üröm mögöttem, mindjárt érkezem. autó letesz, felszalad pisi, nadrág, pulcsi - hideg lesz -, leszalad, kölyök ház előtt toporog kezében mécses, menjünk, elkésünk. nagyi levisz minket faluba, ovi udvara - onnan indul a menet - már tele, haver megérkezik, akad másik is, alakul a csapat. hideg van míg állunk az udvaron. hideg van miközben átsétálunk a suliba - a hosszabb úton -. hideg van míg haladunk a a főúton és elnézzük a polgárőrség által feltartóztatott hosszú, hosszú sort. sokáig tart míg egy falunyi ember elvonul.
a műsorból semmit nem látunk, hallunk, kölykök eltűnnek szaladgálni, majd elsők közt nyomakodnak be a suliba a szokásos sütiért és teáért. persze szem elől tévesztjük őket, persze nincsenek a megbeszélt meeting pointon, de kiváló érzékkel találom ki, hogy merre vannak, meglógni nem tudnak.
hideg van hazafelé is. de van annak valami varázsa, hogy megyünk ketten, kölyök kezében világít a mécses, ő német dalocskát énekel - többször, kérésemre -, megyünk a járdán, átmegyünk a tó melletti útra, sötét, csend, csak a mécses és mi, meg a falevelek.
aztán elmentünk bevásárolni -kivételesen az is jó hangulatban telt, mire nem jó egy séta! -, összeszedtük a nagyobbikat, hazajöttünk, összeestünk.
jó nap volt.
mellékszál: nyomakodva a sütiért találkoztam régi ismerőssel. barát feleségével. volt barát feleségével. ex volt barátjának feleségével. elutasító volt. azt mondta megismert, de nem akart beszélni velem. pedig elmondtam volna, .... nem is tudom. hogy ex már ex, nincs, nekünk meg nem kellene haragban lennünk. már csak azért sem, mert a haragra okot adó dologban nem kérték véleményem. csak a döntés után. nem rajtam múlt. nem mentség.
egyébként évekig mást hittem az összeveszés okának, de tavaly rákérdeztem exre, készülve arra, hogy ha kisebbik suliba megy, akkor ott van esély összefutni egy helybéli tanárral.
nos, összefutás kipipálva. mondanivaló bennragadva.
csak találkozom a férjjel is, hátha vele szerencsém lesz. ő kedvelt engem. asszem.
