másra is rátör néha, hogy elmondja gyerekeinek mennyire szereti őket? hogy kimondja, teljesen egyértelműen tudassa velük? vannak a valóságban is olyan anyák, apák, akik teljesen spontán örökérvényű mondatokat ejtenek ki szájukon csemetéjüknek címezve, melyre emlékszik és élete fontos döntéseiben tájékozódási, igazodási pontként alkalmazza?
rám időnként rámtör, hogy levelet írjak nekik, melyet majd hosszú, hosszú évek múlva olvasnak el, melyben leírom nekik azt a sok okosságot amit mind meg akarok osztani velük. de mi legyen az a sok bölcsesség? elég-e annyi, hogy nagyon, a világon mindennél jobban szeretem őket - fura, míg egy gyerekem volt addig tanakodtam, hogyan lehet szeretni többet, kettőt egyformán. mióta ketten vannak ez nem kérdés. azt nem érzem, hogy egyformán szeretném őket, csak azt, hogy nagyon, feltétel nélkül mindkettőt -.
nem hiszem, hogy egyedül lennék ilyen késztetéseimmel.
szeretném _tudni_ biztosan, hogy boldog életet fognak élni. nem gondok és nehézségek nélkülit, mert erre nem számítok. de szeretném ha megtalálnák az életben azt ami és aki örömöt okoz nekik, szeretném ha összességében boldognak éreznék magukat. van egy képem a boldog emberekről és olyannak szeretném őket tudni.
