nagyfiam június első napjaiban kisérettségizik. az igazat megvallva nem tudom, hogy minek ilyesmivel stresszelni tizedikeseket, ráadásul nem is minden iskolában van ez, de ez az a morgás ami felesleges. van és kész. készülni kell rá és kész.

esténként - általában hétköznap esténként - kölyök két tételt felmond, de rengeteg van, persze későn kezdéssel.

most meg én vagyok a szemét, mert a vizsga előtti utolsó hétvégén nem engedem el vasúti programra és a vizsga utánira is csak akkor, ha nem bukik meg.

győzködött vagy fél órát, de a mondat, hogy úgysem bukom meg, el sem hangzott. persze volt vita, szemtelenkedés, vádak, minden.

én meg most kurva szarul érzem magam, mint mindig ha meg kell tiltani valamit, gyötör a bizonytalanság, a kétség és legszívesebben ráhagynám a dolgokat, legyen ahogyan akarja.

a tipikus, szokásos viselkedést produkálnám. elvégre idáig is azt tettem, bekeményítéseim mindig látszólagosak voltak, minek erőlködöm most is, nem tudom.