ülök a gép előtt, új bejegyzés, üres lap vár, töprengem mit is írhatnék. aztán feltűnnek a fiúk a fábry show záró számaként, én meg örülök, hogy nem azon az adón felejtettem magam.
idegesnek tűnnek, főleg tibcsi. ez az a zene, ami nem jön át tévén, vagy legalábbis most nem. közeli felvételek, tibcsi szemei nagyra nyitva, mint aki nem találja a helyét. líviusz próbálja hozni a lazát, neki sem hiszem el, hogy fesztelen.
kész szerencse, hogy én hallom belül a saját zeném, érzem a koncertek hangulatát, ahogy visz a tömeg, behunyom a szemem és máris árad a tévéből a csudajó zene.
