utolsó nap, hasunk süttetése a strandon, a szabadon, tenger még mindig hullámzott, szerencsére.
este irány viareggio. a városban látnivaló alig, van egy terük shelley emlékére, aki a város partjainál fulladt a vízbe és ebben a városban van puccini kedvenc épülete, a gran caffé margherita, a tengerparti sétányon.
és persze ott a kikötő, gyönyörű hajókkal.
amiért a városba mentünk az a vacsora. minden este "otthon" ettünk, ittunk, nagyon finomakat, de egy este legalább akartunk valami jó kis pastát, vagy valami affélét. az utolsó estét választottuk. ötletért, hogy hova üljünk be megint az útikönyvhöz fordultunk, benne négy ajánlat: egy halas étterem, a bejáratánál lollobrigida fotója; egy egyszerűen berendezett családias konyhájú; egy inkább üzletnek tűnő gyors étkezésre való és egy elegáns. kell mondanom, hogy a másodikat választottuk? neve brasserie stuzzichino és tényleg remek pastákat kínál. előételnek bruschettát kértünk, aztán jöttek a pasták. a legfinomabbak a penne l'arrabiata, a penne pomodoro (egyszerű paradicsomos szósz, zseniális), a spagetti carbonara, valamint a négysajtos gnocchi. minden elfogyott, még a tányérokat is kinyaltuk. a végén a kisebbik rendelt egyet a ház által főzött krémből tetején rengeteg eperrel és fél perc alatt tüntette el az egészet. nagyon jól laktunk, annyira, hogy a 100 euró feletti számlát is csak egy kicsit sajnáltuk. ennyit megért a dolog. drága egyébként itt sem a pasta volt, hanem az ital. mint azt megszokhattuk már. borravalót kivételesen hagytunk, mert itt mindössze 1-1 eurót számoltak fel személyenként a kiszolgálásért, mi meg annál kicsivel elégedettebbek voltunk.
otthon még megittuk a maradék borokat és jégert, hisz reggel indulás, ilyesmit haza nem viszünk, hátra pedig nem hagyunk.
majd elfelejtettem! ebben a városban láttunk egy ferrarit, de amint bősz fényképezésbe csaptunk megérkezett a tulaj és elhajtott.
