ott tartottam, hogy rohanok ezerrel. kölyök jobb lába térdben nem hajlik, újabb bizonyíték a sport ártalmasságára, dagad, fáj, vár minket a jános trauma, kész szerencse, hogy hűvösvölgytől az nincs messze.
és akkor most eszmefuttatás - megint - egészségügyünk állapotáról: szörnyű! itt abba is hagyhatnám, de mivel 4 órát vártunk az ügyeleten ennél az egy szónál kicsit dühösebb vagyok.
az érkezéssel semmi gond nem volt, megtaláltam a bejáratot, elsőre találtam embert, az kerített egy lepedővel letakart gurulós ágyat, kijött a gyerekért, betolta, aztán mondta, hogy itt várjunk, majd szólítanak.
mit mondjak? nem voltunk egyedül. vártunk, aztán eszembe jutott, hogyan szólítanának, ki szólt, hogy itt vagyunk? senki. fél óra elteltével még mindig nem sikerült leadnom semmiféle papírt magunkról. próbáltam türelemmel várni, olvasni - nagy szerencséjük, hogy volt nálam könyv, így csak másfél óra elteltével adtam hangot először türelmetlenségemnek -, elterelni a figyelmem a nőről, akinek ömlött a vér az ujjaiból. kezén géz, teljesen átázva, vér csöpög a földre. a várakozók adnak papírzsebkendőket, hogy legyen mivel felitatni a vért. a nő előttünk érkezett. mi már jó fél órája ott voltunk, mikor kiszólt a doki: hol is a vérző kezű nő? ő meg jelentkezett, hogy itt, pont szemben az ajtóval, a doktor 'úrral'.
fél voltam fázva, muszáj volt meglátogatnom a wct, nem is egyszer. az állapotok leírhatatlanok, bármelyik szigeti toyt szívesebben látogatom! büdös, koszos, sivár, minden ami jár egy kórház wcjébe.
a folyosót, amin vártunk el sem mesélem, szerintem mindenki el tud képzelni egy sivár, zöld csempés, enyhén sem tiszta kórházi folyosót.
cirka másfél órája ücsörögtünk, pontosabban én ücsörögtem, kölyök feküdt, mikor egy fiatal doki kidugta az orrát a rendelőből. másokkal együtt én is letámadtam. méltatlankodott a tömeg, hogy a pornósztár kinézetű "hölgy" egy igen idős úrral hogyan is végezhetett fél órán belül, méltatlankodtam én, hogy miért is nem történik másfél órája semmi, tekintve, hogy a kölyköt 5 perc "vizsgálat" után azonnal átküldik majd röntgenre, miért is nem lehet ezt a küldést hamarabb megejteni?!?!? doki visszamenekül a rendelőbe.
további 20 perc és már szólítanak is minket. az ágyat megmozdítani nem tudom, beteghordó sehol, doki hátat fordít, nem érdekli mint jutunk be. egyik várakozó segít, tol. bent kérdezzük hova tolja, válasz semmi. másodszorra sem. áttolja a másik szobába, ami vizsgálónak néz ki, mondom itt jó lesz, köszönöm. doki jön, kérdi ki tolta ide? miért ide tolta? nem én toltam, nem is a beteghordó, egy várakozó segített, mert egyébként be sem jutottunk volna. de miért ide tolta? tolja arrébb, mert én nem tolom. na erre mondtam azt, hogy bizony én sem, már csak azért sem, mert nem tudom, de itt a nagy alkalom, hogy végre hívjon egy beteghordót. na erre arrébb igazgatta.
a vizsgálat: mozgatja, hümhüm, ezt valszeg pungálni kell, de azért megkérdezi kollégát is és el. gondolom kollégát nem találja, mert tanácstalanul tér vissza és biztos ami biztos elküldi kölyköt röntgenre. szerencsére ekkorra már előkerül a beteghordó, áttolja az ágyat, visszafelé mondja, hogy majd ő kerít egy normális orvost, mert ez hülye, meg lassú is. na jó, nem azt mondta, hogy hülye, hanem azt, hogy ez nem tud semmit. lehet, hogy még a hülye is hízelgőbb lett volna.
bennfentes pillanatok alatt kerít dokit, mondja várjak kint. mondom nem várok, megyek kölyökkel. mondja doki úgyis kiküld. kérdem én, miért küldene? egyébként is, kölyök kiskorú, nincs joga kiküldeni, de megpróbálhatja. nem próbálja.
másik doki pungálásról nem is beszél, rögzítő sín, félgipsz 12 napra, aztán meglátjuk. a röntgen sem igazán érdekli. innen már csak egy óra, gipsz felkerül és csak újabb fél órát kell várni a záróra. közben közjáték, kérném el a röntgent, mert csak elviszem a gyereket jövő héten barátnője dokijához - remélem egyik ügyeleten látott sem hitte, hogy megbízom bennük -, hátha jó az a felvétel és nem kell új. mondják nem adják, azt ők iktatják, hozzak kikérőt körzetitől. és nem viccelnek! aztán hordár felajánlja, hogy ő kilopja, csak tüntessem el gyorsan. így lett. adtam neki érte egy ezrest.
a zárónál a doki - az első - még keresi a felvételeket, mondván mégiscsak megnézi mielőtt ír róluk a jelentésben - és ezt ő mondja!!! -, keresi rajtam is, én nem tudok semmit. aztán feladja, ír valamit - el sem mertem olvasni mit -, mi el.
elegem van az egészségügyből, ocsmány, mocskos, büdös, lomha, nemtörődöm, gondatlan szarkupac az egész! vagy csak nekem nincs szerencsém, hogy mindig ilyesmi képpel találkozom.
a szabadulás után rohantunk haza, vagy ha nem is haza, de rohanva, minél gyorsabban igyekeztünk elhagyni a kórház jókedvre derítő épületeit.
GY este kijött, ha már az 5 órai mozink, majd utána az újabb borozásunk és a zene hallgatásunk elmaradt, legalább a teraszomon ücsörögtünk, finom borokat ittunk (chianty, tringa rosé és bock syrah) és sajtokat rágcsáltunk, valamint beszélgettünk, majd kellemes bódultan tértünk nyugovóra.
ivás előtt a kölyök agyára mentem a kiszolgálósdival, a végén csak annyit kért, hogy hagyjam békén, ha kell neki valami majd szól:)
reggel szokás szerint én ébredtem utolsónak, ráadásul csak azért keltem fel fél10kor, mert hallottam, hogy már mindenki fent van. reggeli, munka, majd irány a tegnap elmarad mozi, elmés magyar címen (férjhez mész) mert azt mondtam. kritikák ugyan rosszak, de nekünk tetszett. nem vagyunk 60 éves anyák, nem vagyunk 20as lányok, de a szingli helyzet, az egyedüllét nagyon is ismerős, a beleéléssel így nem volt gond. a film a közepén kicsit vontatott, de azért van pár poén amin lehet nevetni, nyárra, nőknek nem rossz választás ez a film.
délután megjelent még T, jött a fényképezőgépért, dumáltunk kicsit hármasban, majd ment is.
este kölyköt és gipszelt lábát felvittem a vasútra, megnéztük az ifisót, amiben ő nem vehetett így részt, túl sok volt a tánc ahhoz, hogy csak ücsörögjön a szélén.
végigültük a próbát, majd az előadást is, mit mondjak? nagyon jól szórakoztam. régen nem történt velem ilyesmi, de annyira erős érzés fogott el az iránt, hogy ott legyek közöttük, hogy újra 16-20 legyek, hogy csinálhassam amit ők, hogy csinálhassam másként mint ahogyan csináltam anno, hogy azt nem nagyon lehet leírni. nem is igaz, hogy régen nem történt velem ilyen, egyszerűen soha nem történt még. mindig jár az ember szája, hogy öregszik, hogy nem kéne, de igazán sosem zavart, sosem bántott. most sem, sem zavar, sem bánat nem volt bennem, egyszerűen csak az őrült vágy töltött el, hogy én is, én is ott akarok lenni, táncolni, marháskodni, ott akarok lenni és kész!
szerencsére komolyabb fájdalom nélkül múlt el az érzés.
ma, 20án itthon voltunk, henyélés főzéssel, minimális takarítással egybekötve. most épp a szilvás süti nem akar igazán átsülni, egyszer már jártam így vele, kár lenne kidobni, ha megsül igazán nagyon finom.
utolsó más: azt mondja meg nekem valaki, hogy mi értelme van tévében közvetíteni a tüzijátékot??? a tüzijáték tipikusan olyan műfaj, ami csak élőben élvezhető. szerintem. élőben szép, borzongató, tévében nevetséges. különösen azzal a zenével, amit direkte erre a petárda pukkantgatásra komponáltak. 8 percig bírtam, majd kölyköt komoly fenyegetésekkel rávettem, váltson csatornát. most káromkodnak a hbo2n, ez sokkal jobb.
