a végét még nem látom, de ma egy világító ablak alá értem, pontosabban tegnap óta ott körözök a környékén. valamivel több mint egy éve csatoltam fel a bányászlámpát és léptem be az alagút nyílásán, nem tudva mikor, hol és hogyan fogok kilépni a másik végén. megnyugtatott a tudat, hogy menekülő lépcsők méterenként vannak, de szándékom szerint én lefelé és nem felfelé tartottam. a lépcső a kudarcot és a feladást jelentette volna.
még nem adtam fel. megtorpanásaim, visszalépéseim persze voltak és biztos vagyok benne, hogy még lesznek is, de lépcsőzést még mindig nem tervezek.
most csak örülök a fénynek, talán félúton vagyok.
a bmi kalkulátorok szerint immár nem elhízott, hanem "csak" túlsúlyos vagyok. ki hitte volna, hogy ennek így fogok örülni?
