délelőtt pakolás ház körül, rend pincében, legalábbis az első felében. közben bácsi az alsó utcából kivágja két beteg fámat, barack még megmenekült, de már ő sem sokáig bírja, viszont ha minden jól alakul, akkor cseresznye érkezik tavasszal. bácsi ígéri, azzal nem lesz gond. mondja almát semmiképpen ne ültessek, megnyugtatom, ha fa és gyümölcs, akkor sárgabarack és cseresznye. persze a kérdés, hogy minek nekem gyümölcsfa, amit gondozni is kellene, még mindig megválaszolatlan.
ház körül dolgozik mindenki, még bácsi is, csak mesterek nem. mielőtt nekiálltam ezt a bejegyzést írni megnéztem postafiókom, tegnap este érkezett 3 levél a megbízott főmestertől - tegnapra ígérték, hogy biztosan befejezik a kerítést és a javításokat -, tele szerződésmódosításokkal, teljesítésigazolásokkal és a mondattal, hogy jövő hétre befejezik, persze előtte írjak alá mindent, utaljak mint a katonatiszt, aztán majd talán dolgoznak is.
nem olvasok, nem utalok. teljes mértékben belefáradtam a dologba, szomorúan nézem az összecsapott munka eredményét - bácsi úgy sorolta a hibákat, hogy nem is kérdeztem, sőt nem is említettem neki egyiket sem, de ő körülnézett - és elegem van az egészből. szomorúan szembesülök a mentalitással: szar munkát végzünk sok pénzért és még nekünk áll feljebb.
nem tudok vele mihez kezdeni. és akkor azt még nem is említettem, hogy egyáltalán nem bízom abban, hogy ha jönnének és befejeznék, akkor abban lenne köszönet. inkább az ellenkezője a valószínűbb. sokkal. hányadszor írom le, hogy elegem van?
