ezerszer megjártam már ezt az utat, be fehérvárra, ki fehérvárról, soha nem nézek körül, becsukott szemmel is biztosan tudnám a kanyarokat, a gödröket, a lámpákat. aztán ma jövök haza este, ködben és eltévedek. eltévedek! mert a köd arra ösztökél, hogy tájékozódni akarjak. ösztöneim ködbe vesznek, riadtan szemlélem a házakat, átmegyek egy kereszteződésen, visszafordulok, bekanyarodok, mégsem ott kellett volna, visszafordulok, túlmegyek a kereszteződésen, aztán végül csak megtalálom azt a kereszteződést aminél mindig balra szoktam fordulni és rövid tökölődés után már az autópályán is vagyok.
megyek, köd szitál, mindenütt köd és sötét, bambulok az útra, próbálok ébren maradni. aztán jön a szívroham, úgy megijedek, hogy majd kiugrom a kocsiból, mert bekapcsoltam az ablaktörlő automatikát vagy negyed óraval azelőtt, az meg a kitartóan szitáló ködben egyszercsak úgy ítélte meg, hogy vizes a szélvédő és törölt. épp csak nem sikítottam. a frászt hozta rám a szemét!
az sem biztos, hogy a magamfajta mélázásra hajlamosnak jó dolog a sok automatika az autóban. ültetek már úgy kocsiban, hogy bekapcsolt tempomat mellett egyszercsak azon tanakodtok, hogy a lábatok a féken, vagy a gázon pihen-e éppen? csak azért, hogy sürgős reakció szükségessége esetén tudjátok, hogy elég-e taposni, vagy lábat kell előbb mozdítani és csak aztán taposni? mindez tempomattal és nem pedálon pihentetett lábbal még rosszabb. mert az én lábam kb fél perc alatt felejti el az évek óta bevésődött rutin mozdulatokat.
azt mondtam már, hogy automata váltót is szeretnék?
