csütörtökön sokkal korábban terveztem hazaérni, de fél7re sikerült, 7 körül pedig már a pincében próbáltunk életet lehelni kisebbik egyik bicajába. nagyobbik persze nem örölt, hogy hárman megyünk - na ennyit arról, hogy egy hónapja épp a családi programok hiányát vágta fejemhez -, de mondtam neki nyugi, kicsi biciklivel lesz.
hogy hova mentünk? kocogni a tóhoz. a mi tavunkhoz, aminek körbefutását személy szerint immár évek óta tervezem. nos, csütörtökön megvalósítottuk. nagyobbik már az elején otthagyott, sőt menet közben is bedugta a fülébe a zenét és csak annyira vette ki, hogy közölje, nem szeret beszélgetni. kész szerencse, hogy néha ennek ellenkezőjére is van bizonyíték.
eredetileg úgy képzeltem, hogy mi nagyobbikkal kocogunk, beszélgetünk, lihegünk és tartjuk a lelket egymásban, kisebbik meg mint őrült bicajozik és csak néha méltat figyelemre bennünket, de ehhez képest nagyobbik balra kezdte a kört, pedig jobbról áll kézre, elhúzott rögtön semmivel nem törődve, én meg kisebbikkel indultam először balra, de egy kör után megfordultunk, mert mindketten jobbról szeretjük. (hosszú mondat lett)
nagyobbik két kör után közölte, hogy ő fel és így is tett. mi akkor másfeledik körnél, én nehezen bírtam. 3 kör lett megállásokkal, ücsörgéssel, de jó hangulatban. kisebbik csatlakozott időnként pár másik bicajos sráchoz, persze ő kerékpárja a legkisebb és legegyszerűbb, de csak abba sikerült életet lehelni. viszont ő élvezte, meg én is.
csak a térdem fájt másnap, a jobbik, a síelős, nem is kicsit. aggódtam is.
aztán szombaton elvittük a bicajokat szervizbe, vettünk gyümölcsfákat és tuját, meg futócipőt és rövidebb tornagatyát, este pedig - immár csak ketten, ifjabbik meg én - lementünk a tóhoz. nehezen szántam rá a délutáni alvás után, de 7 körül sikerült.
meg kell mondanom, a futócipő egyáltalán nem marhaság. örök hála a decathlonos eladó lánynak, aki tanácstalanságomat látva megszólított és lelkiismeretesen, lelkesen, tanácsokkal ellátva kiszolgált. ebben a cipőben ment az első kör megállás nélkül, a második rövid szünettel - kicsit vártam - és csak a harmadikban volt kis gyaloglás. rendszeres torna ide, rendszeres oda, a futás más. 30 perc, benne kevesebb mint 5 perc séta és elfáradtam, de elégedett voltam. egy kör 10 perc, 6 körrel elégedett leszek. már csak egy kör hosszát kell kiderítenem, mert ez a lelkemnek fontos.
ha pedig beleszeretek a futásba, akkor jövőre - utána - maratont tervezek.
arról nem is beszélve, hogy kölyköknek is kell a mozgás, kisebbik meg ezáltal barátkozik is, sőt én is, mert tavunk körül csak a falu fut és találkozva jókat vigyorgunk egymásra.
