jó volt a szombat, hajnalig tartott.

előtte még kis péntek: bor meg sajt volt tervezve millenárisra, de aztán az elegendő érdeklődés hiányában elmaradt. A túl puccosnak ítélte, én meg nem erősködtem. voltam otthon, ittam bort, ettem sajtot, bámultam tvt, neteztem és picit reméltem, hogy pasinak akad üres ideje. de nem akadt.

szombaton az alvás volt a fő napirend délutánig, egy kis napozással egybekötve a felső teraszon. meztelenül, természetesen.
aztán fél 5 körül elindultam,  találka kölykökkel, aztán Tvel, szabadság tér, fű, sör, pálinka, kis balhé, zene, kocsmák, lazulás. 3 körül kezdett oszlani a társaság, 4 előtt már ágyban, pontosabban kanapén voltam. 

a téren fura élményben volt részem, ülünk a fűben, mellettünk pasi, nézem ismerős, de ő úgy tesz mintha sosem látott volna. na akkor mégsem ismerős, gondolom magamban. aztán jön felesége, jön a felismerés is, mégis ismerős. a második szomszéd család. házaspárilag tesznek úgy mintha életükben nem láttak volna, egy idő után én sem erőltetem a szemkontaktust, csak gondoltam ha felém néznek, akkor köszönök. hát nem köszöntem. gondosan csak akkor néztek mikor én nem.
mellékesen jegyzem meg, hogy az utcában is mindig én köszönök rájuk, még a pasira is, mert annak bizony eszébe nem jut köszönni. én bunkó meg zaklatom a sziákkal.
szombaton nem zaklattam. bunkóság az egész viselkedésük, meg én is hülye vagyok, ha valakit ismerősnek érzek, akkor vagy azonnal köszönjek rá nem várva semmire, vagy ne vacakoljak a dolgon, mert aztán én érzem magam kellemetlenül.
mondjuk az én arcmemóriámmal nem lesz könnyű nem vacakolni.

vasárnap moziztam, párizst én is szeretem, csak azt a wilde idézetet nem találom sehol a neten, ami úgy megfogott az egyik jelenetben. olvasnom kell érte, látom már.

pasi persze szombaton, koncert közben jelentkezett, hogy jönne, de azonnal, meg nagyon, de hát én ugye épp nagyon nem értem rá. miért nem gondolkozott előbb? írtam neki, hogy ha jön értem mehetünk, mire ő, hogy ivott. na ekkor gondoltam én megint, najakérem, gondolkozni kellett volna előbb. fájó szívvel tudattam vele, hogy reggel sem, egyszerűen nem fogok délelőtt hazamenni. ez van. nem ülök otthon, nem várok. pontosabban akkor várok, ha épp otthon ülök.
a nem várós "szabályt" megírtam és meg is mondtam neki. valahogy úgy szólt, hogy én nem várok, mert ha várok és nem jön, akkor frusztrált leszek, úgy pedig nem szeretne. mert lehet, hogy keresztbe teszek azzal, hogy épp megyek jobbra, mikor ő balról pont ráérne, viszont ez nem rongálja hangulatomat, ráadásul mekkora öröm, ha végre sikerül elkapni egymást.
persze azért szívem mélyén erősen remélem, hogy pillanatokon belül teljesen kitör a nyár és akkor lesz alkalom rendszeres ágyba bújásokra. mert azért ez a kapcsolat viszony erről szól, ne szépítsük.