9 körül volt mikor ma hívott, kb ekkorra vártam én is, hogy jelentkezni fog.szarkasztikusan, de morogtam a telefonban. kérte hívjam mikor indulok haza, hívtam, ő meg jó fél órával hamarabb jött mint ígérte. sütöttem a sütit - na ez nem lesz kedvenc receptem -, beszélgettünk, telefonok jöttek, beszélgettünk, aztán neki jött telefonja és mennie kellett. előtte még megvadműveltem és persze morogva, megint elővéve a szarkazmust, viccelődve- haha! - hagytam útjára menni. volt minden, haverok, soronkívüli rafting túra, bulik, minden, csak az nem, hogy nekünk mikor lesz időnk egymásra. na ezt dörgöltem orra alá utolsó mondatomban szokott kedves modoromban.
fél óra és jött az sms: miért érzem úgy, hogy nem szeretsz? nem mondhattam neki, hogy azért, mert nem szeretlek. nem szerethetlek. ha szeretnélek, akkor sokkal, _sokkal_ rosszabb lenne minden, akkor nem viselném ilyen békésen, hogy mindenkivel van, csak velem nincs. na meg persze nem is szerethetem, mert ott a feleség, a család. és pontosan ezekért nem is akarom szeretni. kedvelem nagyon, hiányzik is, ha sokáig nem látom - ezért volt a morgás is -, de nem akarom, nem fogom szeretni. punktum.
annyi eszem azért volt, hogy neki nem ezt írtam, csak a hiányzás, meg a morgás volt benne kissé kidíszítve.
ő meg intézkedik doszt, ahogyan szokott. meg küldi az esemest: attól még szerethetlek?
őszintén?
könnyebb lenne, ha nem.