olvasom, hallgatom, nézem a híreket, a képeket a meleg felvonulásról. szégyellem magam. szégyellem azok helyett is, akik ordibáltak, dobáltak, verekedtek. magukból kifordult férfiakat(????) mutatnak a képek, macsóságuk teljes tudatában vetkőznek ki magukból, hírdetik erkölcsi(????) felsőbbrendűségüket.

tényleg európa része lennénk?
azé az európáé, ahol az emberség a fontos? 
azé az európáé, ahol balhé nélkül vonulhattak a melegek?
azé, ahol az emberek tudomásul veszik, hogy sokfélék vagyunk?
azé, ahol nem a szexuális beállítottság dönti el, hogy ki a jó és ki a rossz?
azé, ahol jelentős komplexusokkal megáldott emberek nem tekintik magukénak a jogot, hogy ítélkezzenek a társadalom bármely csoportja, bármely ember felett?

kételkedem benne.

és egyáltalán nem tetszik, hogy nálunk az emberek nem kis csoportja saját felsőbbrendűségének biztos tudatában ocsmányul viselkedik másokkal szemben.

és egyáltalán nem tetszik, hogy magát visszanézve a tévében nem szégyelli magát, hanem büszke. büszke saját primitív mivoltára.

de nem is szégyellnie kellene magát. elég lenne, ha gondolkodna. nyitott szemmel, nyitott szívvel, gondolkodva nézné a világot.
nézve a képeket tudom, ez lehetetlen. és félek abban is hiába reménykedem, hogy kikopik ez a réteg, nem  lévén érdemleges utánpótlása.