kedden megfőztem a kelkáposztafőzeléket. szép nagy adag lett, el is tanakodtam, hogy túllőttem a célon, tekintve, hogy leginkább nagyfiamnak kell elfogyasztania az egészet.
aztán kisebbikem szerdán lement szánkózni. 7 után jött haza és amint belépett az ajtón már kiabálta is, hogy éhes. még fürödni sem akart elmenni, míg nem evett.
nem mertem megmondani, hogy kelkáposztafőzelék a menü, azt még sosem ette meg, a szétfőtt kel mindig gyanús volt neki. de kiderült és jött az első meglepetés, hogy nem reklamált, pusztán azt hajtogatta, éhes.
másoodik meglepetés: míg melegedett kajája tettem, vettem, ő félreértett valamit és felháborodottan kiabálta, főtt ételt akarok! ilyen se volt még, idáig a nyúlbogyó mindent vert.
a végén jött a harmadik meglepetés, szó nélkül falta be a teljes adag főzeléket. az egészet. szó nélkül.
aztán evett belőle csütörtökön és pénteken is. tulajdonképpen ő és nem a nagyfiam tüntette el a főzelék nagyobbik részét.
lassan 10 éves lesz. innen szoktak szempillantás alatt felnőni.
