mikor már végképp úgy tűnt, hogy hétvégére nekem csak mozi és takarítás marad, jött egy telefon, aminek hatására szombaton alsóörs lett a cél. előtte még megszereltem a gázkazánt, meglátogattam kisebbikemet (utolsó tanulója 4 lett, de az is bőven elég ahhoz, h hétfőn már önállóan szolgáljon), aztán irány a balaton.
barátok vártak és a lakókocsijuk, amit nem olyan régen vettek. hogy az mekkora királyság! komolyan mondom, óriási!
ettünk, ittunk, beszélgettünk és már hajnal is lett, mentünk lefeküdni.
8kor anyu hív, aztán újra. felveszem, kérdi hol vagyok, mondom, mire ő, hogy kificamította a vállát. elsőre föl sem fogom, hívom újra, mondom hívja azonnal a mentőket, aztán még fekszem fél órát - muszáj, elindulnom lehetetlenség -, rövid reggeli, majd száguldás haza. anyu válla addigra helyén, virgonc, még dolgozni is visszamegy.
kis idő nála, aztán futás tovább, nagyobbikomnak kell a segítség, szállítmányozási. közben hív kisebbikem ifije, h otthon vagyok-e? mondom nem, miért? megcsípkedték őket darazsak, épp a falunk melletti tanösvényt látogatták, az egyik gyerek meg allergiás rá, autós szállítást reméltek tőlem. elmondom nekik hol találnak ügyeletet, többre nem futja.
aztán csak eszeme jut imi, falubeli exvasutas, hívom őt, kérem segítsen, már szalad is. nem telik el egy óra hív, minden rendben, köszönöm neki.
itthon szenvedek kazánnal, tölteni kell bele, hogy legyen melegvizem, de fenti radiátorok nem voltak elzárva, víz a falra, majdnem sírok. letörlöm, holnap használom a javító festéket. de legalább a mosogatógép megy rendesen, bár a só helyére ma elsőre mosogatóport töltöttem. így jár az, aki régi dobozokból akar felhasználni dolgokat és nem olvassa el előtte, h mi van benne.
lakás még mindig nomád, de tisztul.
most megyek aludni.
