vasárnap pedig eljött barátnőm, nálam hagyott kis időre két gyereket, én pedig megtapasztalhattam, h milyen lenne, ha 3 fiam lenne kis korkülönbséggel.
fárasztó lenne. nagyon fárasztó. nem, rohangálni már nem kellett utánuk, de a zsezsgés, a zsivaly, amit produkáltak igencsak fárasztó volt. meg boldogító is, mert kisebbikemet sokkal jobb volt látni önfeledt játék közben, mint egyedül ülve a szgép mellett. majd 7 órán keresztül nyomták az ipart, fáradhatatlanul. a végére csak én készültem ki.
aztán jött a hétfő és az 1 óra, mikor is neten és telefonon keresztül prezentációt kellett tartanom egy kitudja merre lévő pasinak és ismeretlen társainak. angolul. a bérelszámolásról. nekem. mármint nekem kellett előadnom. nem kicsit izzadt a tenyerem. de nem volt menekvés, muszáj volt belevágni, aztán csak azt vettem észre, hogy már annyit beszéltem, h kiszáradt a szám, megy el a hangom, de akkor érkezett kis víz és eltelt az óra, sőt, valamivel több is, én még mindig éltem, ráadásul úgy tűnt, hogy a másik oldal értette is, hogy miről beszéltem.
nem kicsit volt felszabadító érzés a telefon letétele.
