sem elhinni, sem elfogadni nem tudom, h ez megtörténhetett. lövöldözés egy iskolában. amerika tényleg itt van, sajnos.
léptünk át már ezerszer határt, sajnos az idő múlásával egyre gyakrabban éreztem, h ez nem történhetett meg. most pedig itt van ez az értelmetlen lövöldözés az egyetemen. egy halott, egy fiú még életveszélyben, miután 5 lövedéket operáltak ki belőle és ott vannak a többiek is életre szóló traumával. a hallgatókról sem feledkezhetünk meg, nem könnyű tegnap óta abba az iskolába, karra járni.
azt mondják a fiú többször viselkedett zavarodottan.
a népszerűségre hajtó politikusok rögtön szigorításró, rendszabályokról kezdtek hadoválni, mintha azok megoldást jelenthetnének egy ilyen dologra. nálunk elég szigorúak a fegyvertartás szabályai, nem azokon kellene változtatni.
lehet mondani, h az emberek hibáztak, akik hagyták, h a többször is zavarodottan viselkedő fiúnak fegyvere legyen. (azt csak én kérdem, h ha lövészklubba járok, versenyzem, akkor rögtön otthon is lehet fegyverem? minek? miért nem elég azt a klubban tartani?) de tényleg rányomnánk a felelősséget a lövészklubra? a környezetre? tegye mindenki a szívére a kezét: eszünkben jutott volna, h a fiú zavart + fegyvere van, tehát bármikor lövöldözni kezdhet, ergo vegyük el tőle a fegyvert?
őrültet ellen nehéz védekezni. még sem gondoltam volna soha, h akármilyen sérelem nyomán bárki is elkezdjen ártatlanok közt lövöldözni. ráadásul iskolában, ami ugyebár az ilyen lövöldözések közkedvelt terepe.
remélem soha nem engedik ki a gyilkost semmilyen indokkal a börtönből. ha beszámítható azért nem, ha beszámíthatatlan, akkor azért nem. az életét én meghagynám - a halálbüntetést ellenzem -, de haláláig magánzárkában tartanám, tévé, könyvek és minden egyéb dolog nélkül, kenyéren és vizen. még sétálni is csak egyedül sétálhatna a kihalt udvaron. elmélkedni lenne joga a tettén. más semmi.