ma a kórházban kezdtem, adott állapotomban nem volt merszem egyenesen a tárgyalásra menni. dokim műtött én meg az osztályon könyörögtem, h mindegy ki, de nézze meg a hasamat. az osztályos doktornő, aki emlékezett rám, megnézett, mondta szerinte nincs komoly baj, majd elment egy fülhallgatóért és két másik dokival tért vissza - később kiderült, az egyik rezidens -. a hallgatag doki megtapogatta, megnyomogatta a hasam, majd tűt kért, döfött és leszívott belőlem pár fecskendőnyi folyadékot. őrületesen jó érzés volt, h nem feszített már semmi, még akkor is, ha a tű helye kicsit fájt és néha fáj azóta is. folyadék nem gennyes, de tenyészeteni azért elküldik.
leragasztottak, mehetek, délután jöjjek vissza dokimhoz.
nekem irány a tárgyalás, még fél órát sem késtem. ülök, érzem lassan újra feszül a hasam. dél körül nézek le, nahát, leittam magam! de nem. mégsem. átázott a kötés. szivárogtam. elnézést kérés, irány a wc - persze kiegyenesedni már megint nem tudtam -, zsebkendővel igyekszem elejét venni további ázásnak, majd vissza a tárgyalóba.
szilárd elhatározásom volt, h fél 2kor felállok és eljövök. szerencsére ők is pont addigra adták fel. búcsú csacsogást meg sem várva, elnézéseket kérve búcsúztam, irány vissza a kórház.
folyosón sokan, de pörgünk, talán fél órát ha vártam. fel az asztalra, doki néz, nyomogat, majd újra bök. de ő már úgy, hogy a megkönnyebbülésen kívül semmit nem éreztem. se a tűt, se a helyét. vagy egy deci folyadéktól szabadított meg újra.
hasamra nyomó kötés került, haskötőt megint hordani kell, hétfő délután vár vissza.
hát ennyit a hétvégi programokról.
