persze mindezt csak a magam nevében írhatom:
nem, nem írtalak le, csak éppen nekem azt mutatja az élet, hogy vagy magad oldod meg a dolgaidat, vagy senki! és ha te leírtnak mondod magad, akkor én mit mondjak, aki soha nem voltam feliratkozva? az én mutatványom keményen egy bohócon nyugszik évek óta és nem várható, nem hogy artista, de még egy kiöregedett léggömb árus sem a gárdába.
ha pedig fel is tűnik valaki, akkor is az a biztos, amit te csinálsz, amit te nyújtasz, amid neked van. a másik segíthet, ha akar. de a gyereknek - akármilyen nagy is - a biztonságot te adod.
te a szerencsések közé tartozol, aki számíthatott és számíthat is a gyerek apjára. igen, számíthat rá. minden linkségével együtt. és ha valahogy sikerülne neki egyenesbe hoznia magát, akkor számíthatsz is rá majd a továbbiakban is.
de mi van, ha nem sikerül? tényleg rábíznád vakon a gyerek sorsát?
igen, lehet, hogy ódivatú vagyok, de szerintem gondoskodnunk kell gyerekeinkről.
meg szüleinkről is.
hogy aztán majd gyerekeink gondoskodjanak rólunk és az unokáinkról is. és így tovább.
legszívesebben én is elfutnék ez elől a felelősség elől, ha belegondolok mindig rámtör a rettegés és az előttem álló hétre gondolva pánik öntene el, ha hagynám. de inkább vörösbort iszom és nem gondolkodom.
na de visszatérve rád: ahhoz, hogy elindulj a saját utadon nem kell mindenedet beleölnöd. mi lenne, ha egy millát csípnél le? ha az elveszik - mert ezzel muszáj számolni!!! - akkor sincs vége a világnak. vmi okos embertől hallottam, olvastam egyszer, hogy vállalkozni abból a pénzből kell, amit ha elvesztünk még túléljük. mert ha túléled, akkor újra tudod kezdeni.
nekem sokszor jutott eszembe, hogy mi lesz, ha egyszer kiderül, hogy valami gyógyíthatatlan bajom van. erre, tekintettel a családomra, sajnos nem kis esélyem van, de ez megint mellékszál. volt, hogy azt gondoltam gyorsan utazni kezdenék, elvégre annyi mindent akartam látni. de kivel mennék? a gyerekeimmel (jelen esetben én írtam le magam, már tényleg nem hiszem, hogy lenne más, bármikor is), jön a válasz. de leginkább azért, mert ha kimért időm lenne hátra, akkor leginkább csak velük szeretnék lenni. aztán jött a gondolat, hogy ilyen esetben azt is tudni akarnám, hogy nélkülem is rendben lesznek. anyagilag is, annyira, amennyire lehet. mert az élethez pénz kell, én meg szeretném, ha jól élnének, már amennyire lehet.
na persze nem ilyen leegyszerűsített a gondolatmenet, de remélem érted.
magyarországon élünk, a mérleg másik oldalán lévő lakás itt soha nem csak "mindössze egy lakás". egyszer talán az lesz, de most még nem az.
nem mellékesen pedig: a döntést csak te hozhatod meg és ha például én azt mondom, gondold meg, akkor is csak barátságból mondom. aztán ha döntöttél, akkor majd jól megtámogatlak benne:)
ui.: megnézettem a lottót, 1.285 forint volt rajta. majdnem...:))
