run tette fel a kérdést, hogy akkor most kítűzze-é, avagy sem. nem tudom hogyan döntött, majd a szombati kispálon megértekezük a dolgot, de egy biztos, én kitűztem. a kisebbikre kettőt is, egyet az ünneplőjére, egyet a kabátjára, egyet pedig magamra. kölykön hagyományos,rajtam kisebb, diszkrétebb sáv, középen összefogva.
évekkel ezelőtt, mikor elkezdődött a tűzze ki mindenki és viselje míg el nem vásik kampány, elbizonytalanodtam és bizonytalankodom azóta minden évben. akkor, emlékszem, álltam otthon, kezemben a kokárdával és töprengtem mit tegyek. tűzni, vagy nem tűzni, az itt a kérdés! aztán tűztem és tűzök azóta is.
március 15 a kedvenc ünnepem. mikor a rendszerváltás táján az országgyűlés arról szavazott, hogy melyik legyen _a_ hivatalos állami ünnep, akkor nagyon drukkoltam érte. számomra ez a nap fejezi ki mindazt, amit a szabadságról, méltóságról, nemzetről gondolok. a tavasz, az újjáéledés kezdete, a méltóság ünnepe. éppen ezért senki, _senki_ nem sajátíthatja ki sem a napot, sem jelképeit önös érdekei, vagy valamiféle párt érdek nyomán. ez a nap nem szól a hatalomról, számomra semmiképpen nem. mert nem a hatalom, hanem a szabadság a lényege. szerintem. ez az az ünnep amelynél fontosnak tartottam, hogy virágot vigyünk a petőfi szoborhoz, hogy megemlékezzünk a történtekről családi körben is. tavaly is vittünk virágot, sétáltunk a korzón, a lánchídon végigcsináltuk a 12 állomást, pedig közben majd megfagytunk. mégis jó volt. kölyök azóta is őrzi a lapot amit kapott, a saját kezűleg nyomott nemzeti dal pedig bekeretezve lóg a falán.
idén nem megyünk. 15én semmiképpen - gyávaságomat szégyellem, de szégyen ide, szégyen oda, nem merek gyerekkel napközben bemenni a városba -, 16ától pedig apás hétvége indul, így kettesben már nem jutunk el a szoborig. pedig most gyönyörű időben emlékezhetnénk, nézhetnénk a huszárokat, bámulhatnánk a kirakodósok portékáit, sétálhatnánk a lánchídon, kószálhatnánk a nemzeti múzeum kertjében. de nem merek. dühös vagyok miatta magamra és haragot, utálatot érzek a politika iránt, ami ide juttatta ezt a napot. hogy melyik oldalra? ezt mindenki döntse el ízlése szerint. persze nekem is megvan a magam preferenciája, nem is csinálok titkot belőle, de most nem ez a lényeg. mert ha ez lenne, ha ezt hangsúlyoznám akkor olyanná válnék én is mint akikre haragszom.
most, hogy így tanakodom az jut eszembe, hogy leginkább magamra, magunkra kell, kellene haragudnom, mert hagytuk, hogy ez legyen. hagytuk és hagyjuk. vannak országok, ahol a társadalom önvédelmi mechanizmusa hiba nélkül üzemel, ahol valódi civil és spontán megnyilatkozások jelennek meg tiltakozásként a szélsőségek, a szétszakítottság ellen. __valódi__civil__. nálunk meg mindenki tiltakozik a másik oldal ellen, mindenki - mondataimban még én is! - alapértelmezésként és természetesként kezeli, hogy van az egyik oldal és a másik, van a mi és az ők, a mi és azok, vetélytársak, ellenfelek helyett ellenségek, ősgonosz, hitvány bagázs.
ha nyugalom lesz és remélem az lesz! akkor 16án reggel, a nagyobbik szállítása után azért lehet, hogy hazafelé útba ejtjük a szobrot és teszünk a lábához egy, egy virágot, vagy csak megállunk előtte kicsit és beszélgetünk.
kérem vissza az ünnepem!
