ma és vasárnap siófokon kellett volna lennünk, tréningen. nem chile, de mégsem munka. nem mentünk salesok csapatban betegedtek le, mára maradt a munka. délig bírtam, 2kor már az okmányiroda felé tartottam, elintézem az útlevelem címszóval. dolgozni úgy sincs kedvem, ez a délután pont jó lesz hozzá, a személyi is ment fél óra alatt.
a döbbenet akkor ért, mikor megláttam a sort. sebaj, beállok, biztos megy hamar. hát nem ment, én mentem. el. a kocsiból hívogattam a bejelentkezős számot, naná, hogy nem vették fel, végül J intézett időpontot neten péntekre. útlevelem 2010ig ugyan még jó, de a régi nevemre szól és cipruson igencsak megkavart mindenkit, mert minden foglalás, a repjegy is a jelenlegi - és immár teljesen, tökéletesen végleges - nevemre szólt. meg is ijedtem, hogy nem hagynak felszállni. na ezt nem kockáztatnám chilében, mert a reményt nem adtam fel, óceánnal alszom el esténként.

ha nincs útlevél irány az ulla, leárazás van, a délután még fiatal, munka szóba sem jöhet. szerencsésebb ott sem voltam, évek óta csak olyan holmijuk van, ami nem mozgatja meg fantáziámat.

következő állomás a vasárnap kinézett cipős, a cél-darab puha, lábamon istenien áll, 40.000 forint. nem vettem meg, helyette harmincat költöttem stones jegyekre. már csak arról kell gondoskodni, hogy hónapok múlva is megtaláljam őket a lakásban.

végül elindultam a cora felé, bevásárolok húsvétra, ajándékok, kaja, minden. aztán a körforgalomnál szépen visszaforogtam szentedre felé és hazafelé vettem az irányt. gondoltam előbb összeírom itthon, hogy mit is kell venni, mit akarok főzni, ilyesmi.

nos, itt tartok. listán volt már tex-mex, vadas, mittomén mi, döntés nem született, mai kedvemet elnézve nem is fog. megyek szunyni. majd lesz valahogyan.