mondtam már, hogy szeretem a mozit?
szeretek ülni egy multiplex, lehetőleg a mammut - többnyire üres - nézőterén, szeretem sutyiban feltenni a lábam, süppedni a székbe, enni a kukoricát, inni az üdítőt és bámulni a vásznat, az óriásit.
szeretek ülni a művész mozi - általában tele lévő (mondjuk az ekkora terem méreteknél nem olyan nagy szó, vagy mégis?) - egyik termében, szeretem, hogy nem nyomnak agyon reklámokkal, hogy nem zörög senki a kukoricával, hogy az egész csak a filmről szól, semmi másról.
szombaton mammutban kezdtem, napfény. nem is emlékszem mikor néztem moziban utoljára sci-fit. talán a csillagok háborúja volt az utolsó? már fogalmam sincs, de nem ez a lényeg.
ez a film vonzott. szeretem a sci-fit, ráadásul jókat olvastam róla. megvettem a jegyet, a kukoricát - mert multiplexben az kötelező! - és a gyömbért, majd miután elzavartam a helyem ülő srácot - üres multiplexben fontos ám, hogy hol ül az ember! - elfoglaltam a nekem jelölt széket, elhelyezkedtem és vártam a filmet. sajnos a reklámokat, az előzeteseket túl kell élni, nincs mese. azért klassz az amikor besorolás alatt lévő karikával adnak olyan előzetest amelyben nem csak folyik a vér, de még esőszerűen záporozik is.
a film nem okozott csalódást. kifejezetten hálás vagyok azért, hogy az elején nem magyarázzák az előzményeket, nem töltenek el perceket azzal, hogy elindítsák az űrhajót, megvilágítsák a hátteret. ami persze apránként kibomlik, feltárul, de azért nem túl mélyen.
lassan, lassan folydogál a film, pont úgy ahogyan kell neki, pont ahogyan képzelem egy űrhajó nem túl mozgalmas életét évekig tartó utazás esetén.
a karakterek némelyike számomra nem elég meggyőző, de ez csak az első pár percben zavart, aztán meg úgyis meghalt apránként mindenki.
ahogy közelednek a célhoz úgy mozgalmasodik a film, de igazán gyors csak a vége előtt nem sokkal lesz, talán csak azért, hogy a végén megint lassítson és feloldás, happy end helyett óvatosan gördítsen vissza a valóságba.
a magam részéről, én meglettem volna a mozgalmas rész nélkül is, de be kell látnom, hogy manapság szükséges, hogy valami ilyesmi is legyen a moziban, legalábbis akkor, ha multiplexekbe szánják a filmet. ez a mű meg csak nagy vásznon érvényesül, ez tény.
aki azt hinné, hogy ha látvány és sci-fi akkor amerika az téved. ez a film angol. ennek a filmnek a rendezője angol. és ez, szerintem, komolyan közrejátszik abban, hogy a film nézhető. J, neked azért nem ajánlom.
kilépve a mozi sötétjéből azonnal megkerestem napszemüvegem.
este a művész várt, a valóság elemi részecskéi. az angolok után a németek. teljesen más kategória, hasonlítani nem lehet, nem is kell, de azért a sorrendre nem árt figyelni. szerencsémre most eltaláltam, ez a film volt estére való, ez után a film után nem lehetett volna sci-fit nézni, aznap semmiképpen.
két férfi, féltestvérek, nagymamák által nevelve mert anyuka hippi, aki csak annyira van jelen életükben, hogy mindenféle frusztrációkat akasszon rájuk.
külsőre két teljesen eltérő karakter, első ránézésre belsőleg sem hasonlítanak egymásra, de mint tudjuk nem jó első blikkre ítélni. magány, szexuális zavarok, gátlások, félelmek és önmarcangolás. persze megint a nagyszájú, a ránézésre nem gondolnám típus a gyengébb. ő keres, kutat, hajtja, hajszolja a történéseket, akar, szenved. aztán véletlenül talál. boldog. aztán elengedi. mert fél vállalni, dönteni. mikor dönt már késő, addigra a másik is döntött, fordulhatna vissza, de már nem akar. marad a képzelet, az elme játéka.
a másik gátlásos. gátlásos? nem. a film végére tudom, hogy nem. szemlélődő, kiváró. neki nem sürgős semmi, vár, hagyja történni az eseményeket. magányos, de nem biztos, hogy boldogtalan. inkább érzelem mentes. annabelle viszont magányos. rá vár. aztán mikor találkoznak újra nem vár tovább, beszél, lép. persze a boldogsághoz ez még kevés, de a film végére ők együtt vannak és együttlétük annyira természetes, annyira megától értetődő, hogy mellőz minden szirupos romantikusságot.
ez a film sem old fel igazán, egyszercsak érzi az ember, hogy itt a vége, nincs többet mit mondani és tényleg. vége. a vásznon még pár sor felirat a további évekről, de tulajdonképpen már feleslegesen. a film mindent elmondott.
