mit? mit kellene tennem, hogy mindez változzék? megváltozzék?
mitől érzem magam mindig egyedül? mitől, miért vagyok mindig kívül, távol?
miért nem mennek a nekem a kapcsolatok? miért nincs átmenet a mesterkéltség és az idétlen debilitás között?
mivel zárom ki magam ennyire?
miért arra vágyom, ami lehetetlen?
ha tudnám a válaszokat talán segíthetnék, ó nem magamnak, kisebbiknek. 8 éves lesz egy hét múlva és látom amint ismétli életem. látom amint kívül áll osztályán, látom amint nem hívják meg születésnapokra, amint nem fociznak vele a többiek, látom mint van egyedül. és nem tudok neki mit mondani. én szeretetre méltónak látom, pedig kutatom mi teheti őt - is - kívülállóvá.
egy remény van, egy. a nagyobbik útja. a vasútig ő is egyedül volt, de ott barátokra lelt. barátokra.
még két év, legfeljebb három és kisebbik is vasutas lesz. addig kihúzzuk.
valahogy.
igen. nincs jó kedvem és nem csak a szombat az oka. jött a tavasz, nyíltak szemeim világra megint, a francot nyíltak! jött, tolakodott a tavasz megint! ököllel arcomba vágott, vigyorgott, vonszolt magával párokat, a szabadtéri programokat, koncerteket, pezsdülő életet.
ezt ne gombold.
