hú de nagyon nekem való idő van! fokozatosan borult be, jött a szél, az eső, a dörgés, villámlás, mindezek emberi, élvezetes keretek között. aztán a dörgés elcsitult, maradt az eső, ami most is csendben és kitartóan potyog az égből, a kertben a madarak ezerrel csivitelnek, a fű, a fák, a virágok felélénkültek, zöldell a (gaz)tenger, amire rálátok a terasz ajtaján keresztül. a levegő meg! az meg pompás. hiányérzet csak annyi, hogy a műsor kezdetekor még nem a pihepuha takaró alatt hevertem a kanapén, mint most, de semmi nem lehet tökéletes. bár ez az idő nekem az!
imádom az esőt!
