és akkor eljön az este, leülsz, érzed a késztetést, hogy írj. elolvasod a napi adagot, forognak benned a gondolatok, tanakodsz miről írj, a késztetés egyre erősebb.
nyafognál megint a nyárról, a pasikról, említenéd az ügyfelet, aki tetszik neked - nem volt ilyen az elmúlt tizenx évben -, de nem látod értelmét. bár tanácsot szívesen kérnél, hátha van aki tudja mint kell kezdeményezni finoman, de visszautasíthatatlanul, nem veszélyeztetve a projekt sikerét - természetesen! sztahanov öntudat mindenek felett! -.
írnál a kimúló szabó családról, keresnéd az utolsó adást, amit persze nem hallottál.
elemeznél index cikket, dr.house vs bajnokok ligája, nők és férfiak párbaja, döntés, nézettség, osztva okosságokat.
emlegetnél tanakodást, hogy ki lehet-e golyózni pasit következő találkozóról csak azért, mert talán izgult az elsőn, és azért mert szemfogait fogkő ügyben lehet, hogy régen látta fogorvos. látva, hogy egyébként a fogak rendben vannak, semmi feketeség, semmi hiányosság, tudva, hogy az ismerkedés nem lóvásár. bár ez utóbbiban nem vagy biztos.
tanakodnál, hogy regisztrálj-e újra - ki tudja hányadszor, de az eddigi leghosszabb szünet után - újra _a_ társkeresőn, hallva GY történetét. tanakodsz, hogy merj-e, lennél-e sikeresebb, nyitottabb mint előtte, aztán mikor ott vagy a regisztrációs lapon mindig azt gondolod, nem.
a végén pedig azon kapod magad, hogy írsz, átfutod a sorokat a képernyőn és rájössz, bármennyire nem akartál nyavalyogni, csak sikerült. gratulálsz magadnak, aludni térsz.
