bebizonyosodott, hogy az ember lánya, legalábbis ha rólam van szó, nem csupa önzetlenség, de legalábbis teljes önzőség. amitől még a lelkiismerete is rossz. mert run elmeséli boldogságát, ami felett az örömöm addig tartott, míg le nem tettem a telefont, a vonal bontása után megszállt azonnal a mélységes bánat, elkeseredettség, minden. megint láttam igazolva minden borús gondolatom. még szerencse, hogy egyik quimby cd sincs tele optimizmust sugárzó számokkal, de párat még így is mindig léptetnem kellett, hangulatom nem engedett enyhítést.
run sikerén felbuzdulva mit tesz az a nő, aki ma ott volt annál a cégnél ahol a neki tetsző pasi van? elmondom: megoldja a problémákat, bezsebeli a dícséreteket, a pasival 2*1,5 percet ha beszél, mindannyiszor célratörően, szobáját gyorsan elhagyva.
lemondott, belátta, nem megy ez neki.
önzés mentségére legyen mondva, hogy runnak tényleg _nagyon_ örülök, és szinglivel együtt, versengve irigykedem. no meg persze drukkolok. kis nyugalom, önfeledt boldogság neki sem ártana.