az egyik legizgalmasabb nap, ébredés után, vagyis dél körül irány carrara és a márványbányák.
kapaszkodás fel a hegyre, közelebb, egyre közelebb a csúcsokhoz, a kimart hegyoldalhoz. a külszíni fejtés szörnyű nyomokat hagy a hegyben, a tengerről úgy tűnik mintha a csúcsokat hó fedné, csak közelről látszik, hogy a fehérség nem más, mint a rettenetesen drága fehér márvány.
befizettünk egy marmo tourra - meglepetésünkre nem előre, hanem utólag kellett fizetni, nem titok, szívesen tettük -, fejünkre sisak, beülés egy kisbuszba, irány a hegy gyomra. (ez) az alagút ugyan világított, de azért kellőképpen félelmetes. természetesen a bezártságot sem bírom, de a kiváncsiság most is győzőtt.
600 méterre mentünk be a hegy gyomrába, pont a közepére, felettünk még 300 méter hegy volt. nem értem mint lehetett, de mindenki azt értette, hogy a hölgy azt mondta 100 valamennyi méterrel tengerszint alatt vagyunk. mindegy is.
óriási terem, hőmérséklet állandó 18 fok, körülöttünk minden márvány, márvány, márvány, por és víz. nehéz meló a bányászat akkor is, ha drága márványról van szó. a jelenlegi gépekkel percenként 5 centit haladnak, míg a rómaiak egy-egy tömb kibányászásakor naponta haladtak 7 centit. a márványbányászok korán haltak.
mikor kivágták a tömböt, akkor ágyat készítenek neki, teli vaspárnákkal, arra csúsztatják, lökik ki. az ágy azért kell, mert ha a márvány márványra esik, akkor összetörik, de a vaspárnák felfogják a becsapódást, aminek ereje akkora, hogy egy párna egyetlen alkalomra szól, mivel ha kireped akkor már nem használható, márpedig amikor rázuhan egy tömb, akkor kireped.
többekközött megtudtuk azt is, hogy a felszíni fejtéssel kinyert márvány porózusabb, kevésbé tömör szerkezetű, mint a hegy gyomrában bányászott. tekintettel a nyomás különbségre, asszem ez érthető.
a fél órás bányatúra méltán pályázik a hét legizgalmasabb kirándulásra címre.
kijőve a bányából mi még mentünk tovább, mert lehetett, felfelé a hegyre. az út keskeny, egyirányú - még két kis autó sem fért volna el egymás mellett, egy autóról és egy munkagépről nem is beszélve! - alagutakkal teli, ráadásul nem is mindegyikben van - gyér - világítás. szívdobogtató belemenni a vaksötétbe úgy, hogy nem tudod mikor lesz vége és mit találsz a másik oldalon.
tiszta autókkal indultunk, de mint a fenti képen is látható kissé bepiszkolódtunk. poros meló a márvány kitermelés. a teherautókat, amikkel a tömböket szállítják lefelé - régebben vasút volt, de az lassúnak bizonyolt -, lemossák mielőtt leérnének a városba, de ennek ellenére sok por jut le.
maga carrara nem tűnt túl gazdag városnak, de azért találtunk tényleg egyszerű házakhoz tartozó kerítéseket, amelyek szerényen márványból voltak rakva. mi másból? nekik az van sok.
aki carrara környékén jár húzzon túra cipőt, vigyen magával pulóvert és nézze meg a bányákat!
este a szokásos borozás mellett rákokat és polipot sütöttünk. előtte való este tintahal és rákok voltak étlapon, az én ízlésemnek kicsit alul fűszerezve, így most én szórtam a borsot. rozmaringot is szedtünk a kertben, a sütésre előkészített nyersanyag veszett illatot árasztott. a polipokat érdekes módszerrel fűszereztük, megfogni senki nem akarta igazán.
a kaja kicsit borsosra sikerült - nekem ízlett -, a polip pedig a várakozások ellenére nagyon finom lett. azóta már ellenőriztem az itthoni hűtőpultokat, rákra igen, de olyan kis polipra kevés az esélyem. talán néha frissen a corában. ha kapok veszek. már ha lesz aki majd megeszi velem, mert a kölykökre nem számíthatok.
