mert vannak dolgok amikről ott nem beszélek. vagy azért mert személyes, vagy azért mert elfelejtettem, vagy azért, mert tulajdonképpen teljesen érdektelen esemény. na ezeket szedem ide csokorba.
kezdem az lgtvel. kár lenne tagadni, a csomó napokkal ezelőtt már a gyomromban volt, igyekeztem volna nem tudomást venni róla, de nem ment. pálinkákkal terveztem múlasztani, a végeredményt nézve sikeresen.
nagy csapatban voltunk, CSvel sikeresen megoldottam szállításomat - ezer hála érte!!! -, Jt és nejét kívül vártuk meg. közben megszabadultunk egy fölös jegytől, J kerítette a vevőt, bementünk és piát kerestünk. igazság szerint a terv úgy szólt, hogy J egyedül jön. mint Tnek említettem nem beszélgetni akartam én vele igazán - mert azt is kellene, nagyon is -, de most csak annyit akartam, hogy iszom egy kicsit és leüvöltöm a fejét, kikiabálok magamból minden rossz érzést. ennyi év után ideje lenne.
aztán gyűlt a csapat, fogytak a pálinkák és a sörök, ültünk a fűben, beszélgettünk. nem egymással. a két csapat erősen külön. aztán egy hirtelen gondolattól odafordultam, kértem hajoljon közelebb és megkérdeztem, hogy nem fura-e? az ahogyan elkülönülünk? de, fura - mondta. aztán beszélgettünk, kicsit, röviden. igyekeztem világos lenni, kifejezni, hogy hiányoznak a barátaim, hogy cserbenhagyásként éltem meg az egészet, de nem tudom mennyire sikerült. akkor úgy tűnt, nagyon. azóta úgy tűnik semennyire. azért még képek küldése ürügyén megpróbálom én, aztán feladom.
beszéltem CSvel is, koncert után volt rá időnk, úgy tűnt ért ő is. de csend van arról az oldalról is. a képeket még neki is elküldöm, csak sikerüljön ügyesre fogalmazni a kísérő mondatokat.
egyébként emlékeim szerint beszéltem nekik blogról, szigetblogról, de az biztos, hogy nevemet nem mondtam meg. érdekelne megnézték-e, megtalálták-e, eltaláltak-e ide? kérek jelet, ha igen.
hogy akarnám-e, hogy olvassanak? nincs kedvem visszakeresni régi postokat, lehetnek benne olyanok amiket nem kötnék az orrukra, de az utóbbi időkből bármit olvashatnának. a többit meg nem baj ha olvassák. elvégre barátok vagyunk, voltunk, vagy mi a fene. talán ezért is zavar ennyire az eltűnés, ők ismertek a legjobban, tudtak szinte mindent. ez hiányzik, ez nem pótolható.
aztán jött a hétfő, én meg megpróbáltam beleélni magam, énekeltem "most múlik pontosan, engedem hadd menjen". a harmadik pálinka után pedig megfogadtam, hogy ha lesz még bármilyen első randi nem fogok azonnal lelépni, meglógni, elfutni, nevezzük bárhogy, adok még esélyt. kivéve, ha valami nagyonrettenetesen alapos okom van a távozásra. már csak azért kell drukkolni, hogy el ne felejtsem az egész fogadalmat.
ami hiányzott ezen a szigeten, hogy a hajnal most egyszer sem köszöntött rám kint. valahogy mindig úgy alakult, hogy már előtte elhagytam a terepet.
hiányzott kintről a kíntornás, de a kerítés mellett alvó hajléktalanokat nagyon nem kedveltem. sajnálom, de ez van.
a pereces, róla akartam még írni. már első nap feltűnt, a főkapu tájékán állt akkor, nyakában kosara, rajta hosszú klepetus, arca nem túl boldog. aztán találkoztam vele az elázós estén, kosarát letakarta ugyan, de mit számított az? féláron próbálta eladni pereceit a dohányárus lányoknak, amin igazán meglepődtem az a vidám hangja volt. sokkal inkább vártam volna tőle valami kicsit borongós eszmefuttatást, mint viccelődést.
hétfőn láttam megint, elcsigázottan támaszkodott egy kútnak a táncsátor mellett. csak állt a lámpa alatt, kosara kicsit oldalra fordult, nem moccant, pihent.
nem volt nap, hogy vállaltam volna kosarát akár csak 5 percre is. a sziget legszomorúbb embere. az volt ő.
aztán ott voltak a fiatalok, talpig feketében, eszement frizurákkal. szinte minden nap összefutottam velük teljesen különböző helyeken. vagy több pár volt belőlük, vagy a sziget legszorgalmasabb mászkálóit sikerült megfigyelnem.
az egyedül mászkálós estémen futottam bele a rézangyal kórusba. grillcsirkésnél megvettem vacsimat - uborkájuk brrr! - kerestem egy helyet, aztán azon kaptam magam, hogy evés helyett velük dúdolom a nótákat. magyar nótákat, mert kivételesen magyar részeg csapat dorbézolt a pult előtti két méteren.
és ha már pálinka: ezer bocsi a lánykáktól akik elé befurakodtam, de nem tehettem mást. hárman álltak a pultnál, mégis képtelenek voltak rendelni, a szigeten az nem megy, hogy az ember kivárja a sorát, kivéve, ha hotdogért áll az ember. nagyon dühösek lettek, minden igyekezetükkel sértegetni próbáltak, T szabadkozott helyettem is, én meg csak nevettem rajtuk. egyébként igazuk volt, mérhetetlenül pofátlan voltam, ők meg nem tudhatták, hogy kivel van dolguk.
mára ennyi.