mérsékelten unalmas ügyfélnapra van esélyünk, gondoltam akkor még a program nem ismeretében. megyek, persze megyek, vegyülök, beszélgetek, könnyű nekem, több mint 10 év távlatából csak vetődik arra egy két olyan zakós, vagy kiskosztümös, akit legalább egyszer láttam már és még emlékszik is rám, sőt szerencsés esetben feltűzte a névtábláját is, megadva az esélyt arra, hogy ezáltal én is emlékezzem rá.
első meglepetés: sokan eljöttek. ennek örültem.
második meglepetés: nem lesz esti program, semmi iszogatás, lazulás. ennek nem.
harmadik meglepetés: popper péter. négyszer elolvastam nevét a kiadott programon, mire elhittem. öröm, természetesen.
popper előtt volt még egy szórakoztató előadás a hálózatokról, ismételt bizonyítékként arra, hogy a jó előadás nem a témától, hanem az előadótól függ.
aztán jött popper. mint hallottam, közvetlenül az előadás előtt is fél órát kellett győzködni, hogy igen, tényleg őt akarjuk egy informatikai konferencián, igen, tényleg rá kiváncsi mindenki.
ő pedig beadta a derekát - köszönet a feleségének -, elcsoszogott a mikrofonig és belevágott. csak úgy fejből, spontán. téma az ember és a tudomány, a számítógép, ilyesmi. saját meghatározása szerint a futurológiáról beszélt. kifejtette, hogy csoda mindig történhet, feltette a kérdést, hogy mostanában olyan emberek születnek-e mint régen? nem, természetesen nem.
mitől mások ezek az emberek? szerinte folyamatban van most is egy genetikai módosulás, mutáció, ami teljesen természetes, hiszen maga az emberi faj is egy módosulás, mutáció eredménye.
mondott persze közben ezer jó példát nagybácsiról, rózáról, vasárnap délután négykézláb töltéséről, de sajnos ezek belőlem már elvesztek, jegyzeteim még utalnak rájuk, de emlékeimben hiába kutatok.
feszegette a kérdést, hogy miért jöttünk le a fáról? miért álltunk két lábra? miért nem félünk a tűztől? hova lett a bundánk? mitől nőtt meg az agyunk mindössze 500 év alatt? miért?
genetikai módosulások nélkül nem valószínű ennyi minden ilyen rövid idő alatt.
a tűz azért nagy áldás, tekintve, hogy ezáltal a két lábra állt egyed főzni is megtanult, minek eredményeként nem szükséges legelnünk, emésztenünk egész nap, egy szó mint száz, van idő verset írni.
szerencsések voltunk mind a mutáció, mind a véletlen esetében.
popper szerint most valami hasonló véletlen, hasonló mutáció van folyamatban.
indigó gyerekek, ők születnek. nevük az aurájuk árnyalatából van, aminek létezéséről felesleges vitát nyitni, akár lehet is, színesben is, vagy fekete fehérben.
popper pszichológusként észlelte, hogy a gyerekek gondolkodási funkciója megváltozott - lásd rubik kocka, amit nem az öregek raknak össze pillanatok alatt -. a kölyköknek egyszerűen struktúrált látásuk van, látják a belső szerkezetet. mindez nem csak a rubik kocka esetében, hanem mondjuk nyelvek tanulásánál is rettentő jól jön. mennyivel szórakoztatóbb megérteni és átlátni a nyelvtant, mint bemagolni. ezek a gyerekek birtokában vannak valami rejtélyes, spirituális tudásnak.
book learning - life learning. napjaink az utóbbiról szólnak, persze ha figyelmen kívül hagyjuk a hazai iskolarendszert.
előkerült a nevelés és a tisztesség kérdése is. ha pedig tisztesség, akkor a balekság, a hülyeség megkerülhetetlen téma. azért tanítanak az iskolákban erkölcsöt, hogy több bűntudatunk legyen? ha pedig a tisztesség annyira nem kifizetődő, akkor miért is kellene azt választani?
visszatérve, az indigó gyerekekkel nem könnyű. nem fogadják el a hamis érzelmeket, önzőnek, ridegen követelőzőnek tűnnek. nem hálásak a szülő szeretetéért, de miért is kellene azért hálásnak lenni?
ezek a gyerekek magas energetikai szinten élnek.
valami történik napjainkban genetikailag. itt egy generáció, akik mások, beilleszkedési zavar van. zavar van, nem baj. még csak nem is nekik van zavaruk, hanem a társadalomnak. ők csak mások.
összefoglalásként popper még annyit mondott: a csőd felé tartó információtechnológiai társadalmat talán ők, az indigó gyerekek mentik meg. más menekülési lehetőséget nem nagyon lát, a negatív folyamat végig fut és kész.
reménykedjünk az indigó torlaszban.
