asszem ez volt az eddigi legszebb.
a csendes éj vasárnap este kezdődött egy kis hangoskodással, de erről majd itt, kicsit később. hajnali 2re már ágyban is voltam, 7kor csörgött a vekker, irány kenyérért a pékhez. aztán alvás megint, mint kiderült fél11ig. nagyobbik 11kor ígérete szerint megjelent, felcipelte és pozícióba állította a fenyőt, majd a jól végzett munka tudatával leült a számítógép elé. én bőszen főztem a konyhában, mindezt teljes rémületben, ugyanis a két napi folyamatos sütés eredményeként elfelejtettem főzni. már a halászlénál pánikban voltam, adhoc jelleggel dobáltam bele mindent, ami eszembe jutott, csak a hal maradt ki majdnem, de mielőtt épp elzártam volna az üresen gyöngyöző levet a halakat tartó tálra esett tekintetem és meglepetten konstatáltam, hogy az bizony még tele van. dobáltam, főzési időt növeltem és figyelmem a rácos hal felé fordítottam. ennél a fogásnál tulajdonképpen csak két dolgot rontottam el: már az elején ráraktam a tejfölt, amiben benne volt a pirospaprika, így nagy esélyem volt arra, hogy sülés helyett az egész már az elején megég, valamint kifelejtettem belőle a sót. előbbi miatt gondosan letakartam a halakat a második miatt őrületes sebességgel rántottam ki őket a sütőből és kicsomagolás után különféle eszközök segítségével próbáltam alájuk nyúlni, kicsit felhajtani őket és ügyesen - felfelé szórva - besózni őket. minden bénázásom ellenére a végeredmény nem, hogy fogyasztható, de egyenesen finom lett. főzés mellett fát is díszítettem és a művelet idén végre veszekedés nélkül zajlott ne. nagyobbikomat megszállta a jólélek és nem cseszegette a kisebbiket, aki valami csoda folytán nem keresztbe tett neki állandó jelleggel, hanem segített és szótfogadott. a legjobb az volt a dologban, hogy ez egész este, sőt első nap is így maradt (az ajándék körüli minimális villongástól eltekintve).
nagyobbiktól gyönyörű, saját készítésű - festésű, díszítésű - kulcstartót kaptam, kaptunk, nagyon unta már, hogy mindig máshol kell keresni a dolgokat és a slusszkulcs általában akkor szívódik fel, amikor épp nagyon kellene sietni. bár szerintem mindez normális, szerinte, ha lenne a kulcsoknak egy állandó helye, akkor nem így mennének a dolgok. nos, ez majd most kiderül.
kisebbik képregényt készített, angyalkát festett, amit azonnal feltettünk a fára, sokatjavítva ezzel annak szépségét.
aztán beüzemeltük a wiit és egész éjjel játszottunk. kedvenc jelenetem az volt, mikor kisebbik és a nagyi együtt golfoztak.
az elmúlt napokban csak arra a kérdésre nem találtam még választ, hogy egy-egy film erejéig miként szerzem vissza a képernyőt, melyet a wii és a kölykök rendületlenül birtokolnak:)
