mert ugyan már feladtad egy ideje, meg törölted is magadat mindenhonnan, de azért néha néha megcsíp a cecelégy és időlegesen regisztrálsz erre, arra. aztán egyszer két cece mélyed el benned és elhatározod, hogy ha már fénykép, akkor semmi előnyös, karikák és táskák nélküli, hanem egy fáradt, kocsmás, sminkmentes éjszakai realitás. felteszed és vársz. beszállsz a versenybe az abszolút realista képpel ami méret függvényében klassz, egész jó, még elmegy, illetve borzasztó kategóriákba sorolható. aztán elkezdesz beszélgetni pasival, megnézed képét, nem ájulsz el tőle, de életszerűnek ítéled, beszélgetsz tovább. aztán további képek kérésére elküldöd neki azt amit már ismer, mert az alapján állt szóba veled, de dupla méretben. kell mondanod, hogy itt ért véget a beszélgetés?
meglepődsz? nem lepődsz meg. teszted, az újabb, megint a várt végeredményt hozta.
aztán végigpörgeted magadban elmúlt évek netes randijait. a sok hapsit, akik 180nak mondták magukat, mégis lenéztél rájuk. a hiányos fogazatút. meg volt az ok, hogy a képén miért nem mosolygott. a leveleiben magát igényesként lefestőt, de randira susogós kisgatyában, kopott poloban levonulót (itt kis kitérő: félreértés ne essék, semmi bajom a rövidnadrággal meg a kopott, lyukas poloval, a pasiról egyszerűen ordított, hogy felkapta otthon a slusszkulcsot, és meg volt győződve róla, hogy 15 perc múlva már megint otthon lesz velem az ágyában). a strandpapucsost. semmi flipflop, vagy mi, sima strandpapucs, zoknival! na az volt az egyetlen, ahol egy döbbent te vagy az után egy bocs, de én ezt nem mondtattal leléptél. más esetben legalább 5 percet adtál, de sosem terjeszkedtél túl az egy órán.
tanulság? az nincs. remélem nem is várt senki.
