volt kolléga születésnapján voltam pénteken, 40, no comment. 40es évek kezdő csomagot kapott, benne bánfi hajszesz, ginzeng kapszula, sampon - csak öt perc és eltűnnek az ősz hajszálak -, rheuma krém, meg egy 40es égő. kicsit drága csomag, de más ötletem nem volt. pia nélkül 11ig bírtam a jópofit, majd távoztam. téma egész éjjel a smink, az egyik csaj sminkes, csomó blikkes embert sminkelt, mindenki itta szavait, de minden rosszmájúságom mellett el kell ismernem, nagyon élvezetesen mesélt.
szombaton 11kor torna, mikor megszólalt a hair majdnem megkedveltem varró óráját, de aztán erre egy szám kevés volt. 5 körül érkezés keresztfiam szülinapjára, 6 után nem sokkal távozás, vár a főzés.
napokig nem hittem el, hogy egyáltalán jelentkeztem rá, a válasz emilt többször csekkoltam a bizonyosság megszerzése végett, az pedig egyenesen megdöbbentett, hogy meg is jelentem a megadott címen és időpontban.
a hely jóval kisebb a vártnál, ezt ellensúlyozandó a nők létszáma jóval nagyobb a vártnál. tudtam mindig én, hogy a legigazabb mondás eszkimókról és fókákról szól. a dolog nem csak nekem tűnik fel, a rr főnök - tulaj? - bocsánat helyett annyit mond, hogy menjen el ha nem tetszik. a reklamáló helyett bennem merül fel, hogy esetleg távoznom kéne. de aztán megalkuszom és maradok. pasik egyedül, nők párosával érkeznek, rögtön elkezdem bátornak érezni magam.
ácsorgok egy pult mellett, szemlélem a többi feszengőt, helyi személyzet jő, italt kapok tőlük, akkor még alkoholmenteset választottam.
szerencsére pontosan kezdenek, 7 után nem sokkal ismertetik a menüt, kiosztják a kötényeket, indulhat a főzés. valami thai cuccnál kezdek, én töltök ki az olajat, majd jön a chef, elmarja a főszerpasztát előlem, nyom, keverget, én meg rászólok, hogy hagyja, én akarnám csinálni. addigra már többen körülöttem, nem férek a láboshoz. sebaj, úgysem kell egy helyen leragadni, ez szabály, mondták, indulok tovább. minden asztalnál van főokos, általában alacsonyabb férfiak viszik a prímet - általában alacsonyabb férfiak voltak csak jelen -, receptet nem olvasnak, női hangokra nem hallgatnak, így fordulhat elő, hogy a sorrend nem minden étel esetében stimmelt. sebaj, végeredményen nem fog látszani! 8 küröl úgy döntök, hogy ha a főzés már reménytelen, akkor legalább iszom, hűtőben találok frittmann rosét, bontom, töltöm, többeknek feltűnik, üveg eltűnik. a másodikkal óvatosabb próbálok lenni, rejtem, rejteném, kevés sikerrel. a harmadik pohár után jókedvű vagyok, találok egy favágót, akivel legalább dumálni lehet, ráadásul ő sem főz, csak kóstol. alacsony, de nem érdekel, dumája jó.
frittmann után kibányászom a hűtőből egy bontott nyakas budai chardonnayt, szomorkodom, hogy minőségi vörösük nincs, majd élvezettel szopogatom a fehéret.
kaják közben elkészülnek, ki hitte volna, hogy a thai lesz az egyik legjobb, tekintve, hogy még halkivonat is került bele, ami elég gyanús dolog, nekem elhihetitek. az általam nagyon várt vindaloo kissé édes, nem szerzek jó pontot a chefnél amikor a boroktól lazára véve a figurát hangosan közlöm, hogy a kaját ő cukrozta. néz rám mérgesen, társaság röhög, én igyekszem eltűnni a vállak mögött. és azt még nem is tudta, hogy a mangós tejberizsét össznépileg kritizáltuk.
lófrálva a főzőpultok körül nyomakodó emberek között fura volt elkapni egy egy mondatot, gondolat foszlányt. a fiatal lányt, aki komolyan magyarázta, hogy ő már családot akar, azért van itt. a fiút, aki egyáltalán nem nézett ki rosszul és még alacsony sem volt, mégis arról mesélt, hogy ő már többedszerre van itt és legelőször a személyzethez tartózó lánynak adott flirtkártyát - mennyire ciki lett volna flörtnek írni -, de a jelek szerint a szimpátia nem volt kölcsönös.
egyébként az ötlet jó, nagyon is jó, de a megvalósítás erős közepes. a létszám a helyhez képest nagy, ráadásul a nemek aránya nem garantált, amire azért figyelhetnének a szervezők.
meg valahogy a főzés sem volt az igazi. pultok kicsik, recept mindenhol csak egy példányban kitéve, ráadásul a papírra írt mennyiségeket dupláznunk kell, biztos gondot okozott volna 8 személyre szóló recepteket nyomtatni. a chef inkább megcsinálja helyettünk a dolgokat mint magyaráz, szóvá is teszem, de nem érdekli. mikor otthagyja a mangórizst gondoltam megkeverem, mert rotyogott, de a fazék körül állók rámszóltak, ne nyúljak hozzá, a mester nem szereti ha belenyúlnak a kajájába. nahát! itt nem az lenne a lényeg, hogy én főzök, ő segít, oktat, mesél?
10 körül oszlani kezd a társaság, még kártyát cserélünk a favágóval - nem jelentkezett -, a riporter csaj - még ő sem - elvisz a kultiig, csatlakozom Thez, röhögünk egy sort a fakanalamon a parkban, majd bevesszük magunkat a kulti falai közé, a végén azon kapom magam, hogy reggaet hallgatok, még táncolok is és csak néha jut eszembe, hogy nem is szeretem.
2 körül rámtör a jajdeszarulvagyok érzése, megkeresem a kabátom, kiosonok az épületből. a körúti buszmegállóban veszek magamnak egy giroszt - hátha jobban leszek tőle alapon - és jól leeszem vele a kabátom, meg a nadrágom is. épp végzek a tisztogatással, mire jön a busz, blahánál átszállás, éjszakai járat ügyben elégedettségem teljes.
anyunál kapu természetesen zárva, kelthetem fel, hogy engedjen be, hálás vagyok, hogy nem teszi szóvá kissé ingatag állapotom. sőt, még másnap sem, pedig az aztán erős másnapra sikerült, délután 2 lett mire újra élőnek éreztem magam. újra megfogadtam, most tényleg és komolyan és véglegesen: soha többet nem iszom. ennyit nem. többet soha.
