ha rámtör már nem csodálkozom. törésnek sem mondanám, az érzés állandósult.
el kéne menni.
nem jó itt.
szégyellem magam az ország helyett, itt élni rossz, kellemetlen.

tizen és huszonévesen, meg a harmincak egy részében sosem éreztem ezt. néha eljátszottam a gondolattal, milyen lenne valahol máshol, aztán semmi több.
még feleség voltam, mikor jött egy londoni ajánlat és futni hagytam. évek teltek el mire elkezdtem bánni. ma már nagyon. de már ez az ajánlat elmúlt, marad a tanulság, ha lesz még ne engedd! 

nézek körül az országban, hallgatom a rádiót, tévé is eljut agyamig és egyre kevésbé érzem jól magam. szabad és toleráns országot szeretnék. olyat, ahol nem a pártszimpátia dönti el, hogy a combino ülései mennyire kényelmesek - komolyan, volt ilyen felmérés, az eredmény siralmas, a kérdésben a pártszimpátia és nem a tapasztalat, az üléshez nyomódó segg érzése döntött.
a segg helyett a nyelv dönt, ami azt nyalja. színes nyalóka, a nyelvek pirosak, narancssárgák, kékek. pedig hogy szerettem régen a nyelvfestős nyalókákat.

J elmenne.
T elmenne.
run sem maradós posztot ír.
és lassan már a környező országok bármelyike is vidámabb jövőt ígér.

birka akarok lenni, akit csak a kövér fű, a napsütés és a csorda melege érdekel. de muszájból nem bégetnék. van olyan ahol így lehet?