hétfőn stockholm. idő nagyrésze nackában a vikdelsvagen, vagy valami hasonló. utcában, az irodában.

szeretem stockholmot, kétszer jártam már ott, mindig barátságos volt.

csak a repülés ne nyomasztana. pedig szeretek repülni, tényleg szeretek. de a gyerekeimet nem szeretem itthon hagyni. tulajdonképpen nem is a repülés nyomaszt, mert ugyanezt érzem minden alkalommal, mikor határ választ el tőlük. na ez az az érzés, ami mindig meglep. sosem hittem volna és a mai napig nem hiszem el, hogy olyan anya lennék, aki nem szeret tőlük elválni. és nem is vagyok olyan. csak utazni nem szeretek nélkülük.

utoljára neshával voltam, hiányozni fog, jó volt vele stockholm. meg a szabad hétvége is hiányozni fog, gamla stanra csak este lesz idő, ott van-e még a szőke felszolgáló fiú a kávézóban?

milyen lesz most az iroda? most, hogy nem ők az anya? lesz akár csak egy régi is? lesznek gyümölcsök, miket ehetsz nyugodtan? milyen lesz? szívemben csekély változásért drukkolok. meg azért, hogy kölykökkel is járjam majd egyszer a vasa múzeum emeleteit.