"Elizabeth harmincas, sikeres nő – volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatról a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől.
Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak."

olvasom a könyv ismertetőjét és tanakodom megvegyem-e?

amikor váltam én is 30as voltam.
depresszió? igen, talán - így visszatekintve - volt. talán.
szörnyű válás nem, de csak azért nem, mert mire eljutottam a válásig a szörnyűt már átéltem.

de harmincasként hogy vághattam volna neki a világnak? és a két gyerek? ők hol?

de harmincasként nem mentem volna.

most mennék. negyvenesként. és a két gyerek? és az egy? de miért gondolom, hogy csak a 9 évesnek van rám szüksége? ez az a nyár, ami megmutatta, kellek a 17 évesnek is. remélem.

de ettől a tény, tény. mennék. csak nincs hozzá bátorságom.

meg szívem.

"Egy nő, aki nem akart többé megfelelni. Egy nő, aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát. Egy nő, akiben magunkra ismerhetünk."