"Elizabeth harmincas, sikeres nő – volt. Gazdag
férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatról a másikra az élete
mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt
követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött
nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az
élettől.
Zarándoklata
Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai
guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog
pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak."
olvasom a könyv ismertetőjét és tanakodom megvegyem-e?
amikor váltam én is 30as voltam.
depresszió? igen, talán - így visszatekintve - volt. talán.
szörnyű válás nem, de csak azért nem, mert mire eljutottam a válásig a szörnyűt már átéltem.
de harmincasként hogy vághattam volna neki a világnak? és a két gyerek? ők hol?
de harmincasként nem mentem volna.
most mennék. negyvenesként. és a két gyerek? és az egy? de miért gondolom, hogy csak a 9 évesnek van rám szüksége? ez az a nyár, ami megmutatta, kellek a 17 évesnek is. remélem.
de ettől a tény, tény. mennék. csak nincs hozzá bátorságom.
meg szívem.
"Egy nő, aki nem akart többé megfelelni. Egy nő,
aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát. Egy nő, akiben
magunkra ismerhetünk."