hiányzott a futás, nagyon. utoljára hétfőn futottam, a kedd és a szerda a teremé volt. jó, jó, de nem az igazi. ma futni akartam, nagyon. reggel nem jött össze, gondoltam lelépek munkából 4kor.
fél5 után sikerült, 4:50re voltam kint a körön, már erősen szürkült. menni fog ez, gondoltam és nekifutottam.
nagyon jól indultam, sebesség rendben, ma faragok!, gondoltam. aztán amint elhagytam a híd alját, amint ráfordultam a másik oldalra és lendületet vettem a kanyar után, szóval abban a pillanatban megbotlottam egy kiálló kövön és eltaknyoltam. igen, nem a körön futok, mert az nekem puha. pár lépés és már fáj is tőle a térdem. én mellette futok, míg lehet a földön és csak amikor muszáj akkor a betonon. most pedig egy kavics elgáncsolt. szabályos taknyolás volt, jobb tenyér széle vérzik, bal térden melegítő szakad. mögöttem futó megáll, kiabálok neki, hogy minden rendben - ő fülében is szól valami -, de a felsegítést elhárítom.
egyedül tápászkodom fel, kicsit mozgatom térdem, tenyeremről letörlöm a vért, majd úgy ítélem meg, hog minden rendben, indulhatok tovább.
indultam is. vagy 20 métert, mikor is jobb bokám alámfordult, taknyolás megint, ücsörgés hosszabban, láb remeg, boka fáj piszkosul, majd szégyenszemre sántikálás vissza a szállodába, cucc összeszedése után autózás haza, itthon fürdés, azóta jegelés, ápolás.
bokám félelmetes méretű, fáj rendesen, térdem olyan mint kamaszkoromban, idáig a jobbon volt sebhely, lehet, hogy most a balra is sikerült tartós mintát varázsolni.
ami aggaszt: második bukásnál megálló segítőkész futó profinak tűnt ilyen baleseteket illetően és elég határozottan mondta, hogy akkor most 6 hétig ne futkossak. edzőterem, taposás oké, futás nyet. ez a gondolat azért annyira nem tetszik, bár ha mostantól végig eső lesz és hideg, akkor nem lesz nehéz megfogadni a tanácsot. ha marad a mostani időjárás, akkor remélem a következő hét már a körön fog találni, megyek elsétálok párszor a konyháig, meg vissza, hogy járassam a bokámat. hátha úgy gyorsabban gyógyul.
