már egész gyorsan csoszogok és bár reggelre bokám belül is lila lett úgy döntöttem, hogy kisebbikkel benézünk az imax moziba. jegyet még este foglaltam, 12 sorból 7.közepe, kezdés előtt egy órával jegy átvétel, séta az arénában, érkezés moziba dagadt lábbal.
mikor mentünk lefelé a lépcsőn én már nagyon csendben voltam. nem csak a félhomály, nem csak a meredekség, hanem az aggódás is.
beültünk a helyünkre, én döbbenten szemléltem a vászon méretét. aztán ráképzeltem egy dinoszauruszt és már izzadt is a tenyerem. lányka a sarokban elmondta mit tegyünk ha szédülünk, hogy biztonságosabb ha végig a helyünkön maradunk, de ha muszáj kimenni, akkor lefelé induljunk, én meg néztem a sort és azon tanakodtam, hogy sötétben, fájó lábbal mint verekszem át magam 20 széken, ha menekülhetnékem támad.
két kézzel fogtam kisebbikem kezét és már bántam ezerrel, hogy nem a galapagosról szóló művel kezdtünk. minek kell nekünk rögtön elsőre t-rexret nézni?!?
persze nem tettem fel azonnal a szemüveget, látnom kellett, hogy anélkül minden normális.
aztán feltettem, óvatosan, és csodálkoztam. szorongattam kisebbikem kezét és sugdostam a fülébe, hű, olyan mintha repülőn ülnénk, nem?
kapkodtam a fejem mikor farigcsálták a követ és röpködtek felém a szilánkok, visszahőköltem a mélységtől lepillantva egy egy szikláról, húzódtam arrébb, hajtottam el ágat az arcom elől és egyre jobban élveztem a dolgot. amikor a t-rex képen nyalt már meg sem lepődtem.
szerencsére a film készítői nem arra helyezték a hangsúlyt, hogy a nézők mindenképpen összecsinálják magukat, talán megfordult a fejükben, hogy 6 évesek is ülnek majd a székekben.
summa summarum élmény a 3d, de azért a víz alatti film még mindig nem vonz, ebben volt fél perces jelenet vizes közegben és a végére én már levegő után kapkodtam. jöjjön inkább a világűr, ott még nem jártam, azt látva még nem működik lélegzet visszafojtós reflex.
