a fesztblogon nem írhattam le, de az éj minden vonatkozásban a szíveké és az azokon tenyésző szőröké volt.
a koncert végre mászkálásmentes volt, hála a pult végénél, az operatőr enyhe takarásában elfoglalt helyünknek. az, hogy még láttunk is, sőt lovasi nem középen, hanem a mi oldalunkon énekelt, már csak a mogyoró szórás volt a tortán lévő habon. és ez még akkor is így volt, ha a már említett operatőr a pulton való átmászásakor, pontosabban kimászásakor rúgott egyet poharamon, ami borral volt tele, mire az tartalma felét egy ismeretlen nadrágjára ürítette. bánkódtam én is, de a nadrág tulajdonosa bánatosabb volt.
a zenék rögtön találtak utat a lelkemhez, ami mondjuk ilyen szövegekkel nem nagy kunszt.
koncert után elindultunk kis szimplába, na és ez volt az a mozzanat, ahol határozottan tiltakoznom kellett volna az ötlet ellen és ennek elmaradására nem mentség, hogy induláskor én a kertre gondoltam. részletekkel itt nem szolgálhatok, elég legyen annyi, hogy az igazi szőrös szívvel itt találkoztunk, a koncerten megjelenők simán elbújhatnak mellette.
egy szőrös és egy bolond. nem szerencsés párosítás. a bolondnak tovább kell lépnie, bármennyire is nem akaródzik neki. személyes üzenet: emlékszem az estére, egy tanácsot adhatok csak, h menj! és ne fordulj hátra, vagy ha mégis, akkor az legyen csak egy pillantás és nem visszafordulás!
