a lövöldözésről nekem is írnom kell, arról az egész napról, mert annyira jó volt, hogy az szinte hihetetlen! pedig indulásként anyu kiosztott egy köszönés után valami hónapokkal, évekkel ezelőtt történt dolgok miatt, amiket simán félreértett.
de mindez nem számított, mert fél3tól kitárult az ajtó, én előre léptem kettőt, majd megálltam és hátrálni akartam, mert vaksötét volt. pánik.... , majdnem elöntött, de nagyobbikba kapaszkodtam és mentem előre. kanyar után fény pislákolt, fellélegeztem és indulhatott a játék. a két óra alatt időnként elindult még a pánik a gerincemen, de akkor gyorsan elindultam én is és kerestem valakit akit le lehetett lőni, vagy ha nem, akkor legalább csapattársként védhettük egymást.
pacifista lelkem két óra unatkozásra készült, mikor megvettem a kuponokat. de tudtam, kisebbik ennek nagyon örülne. hát akkor kapja meg születésnapjára.
12 fő, életkor 12től 43ig, épp csak a nagyit hagytuk ki. pirosak a zöldek ellen, 15 perces menetek, az elején még üdítő és popcorn szünetekkel, a végén meg szünet nélküli visszarohanással az utolsó 10 perce. általában a zöldek nyertek, de mit számít ez, a lényeg a kommandózás, a támadás, a megbújás és a kirohanás és a nevetés, meg a statisztikák közös böngészése a szünetekben.
izzadtan, koszosan, szakadtan és boldogan álltunk össze fényképezkedni a végén.
estére még befigyelt a második kungfu panda és csöppet sem csökkentett a vidámság faktoron. mire elindultunk hazafelé már egyáltalán nem érdekelt a szabadság tér, hidegen hagyott a kiscsillag, csak az számított, hogy mennyire jó napot töltöttem a gyerekeimmel.
