kész szerencse, h ezt a blogot csak magamnak írom, míg nincs egy látogató sem, addig nyugodt vagyok.
a szombat: 8 körül indultam, irány beshi, benne szülinap, csak lesz ott ezer ember, akikben el lehet veszni. nulla kedvem volt beszélgetni, nem is macska, hanem én voltam az igazi ensz megfigyelő, aki csak állt némán, és kurvára nem csinált semmit. aztán leült mellém marionett, mondta, a múltkor maradt ezer elvarratlan szál, köztük orosz nők és férfiak, de én, aki mindenre szokott emlékezni, erre kurvára nem emlékeztem. a beszélgetés is untatott. dőltek belém az italok, hatásuk semmi, a tömeg nőtt, nem volt jó sem táncolni, sem kint állni, bennem a feszültség nem enyhült, másra vágytam, máshova vágytam.
aztán jött az agitprop rész by lacika, aki immár főzni is hajlandó nekem, csak feküdjek le vele végre. de, idáig, még nem sikerült annyit innom, h vonzónak találjam. külsőre, azon kívül, h alacsony, nincs gond vele, amilyen nyomulós és kitartó az ágyban is macsó lenne, de egyszerűen nem érdekel.
Ildinek ecseteltem volna pasit, a kétségbeesést, ami bennem van, de ő már olyan állapotban érkezett, hogy erre esélyem sem volt.
aztán egy pillanat, vettem a kabátom, futás át téli kertembe. beshibe tartva láttam, eszter ott, jános nem, pont ideálisnak ígérkezett a dolog egy kis panaszkodós kilépő pohárhoz.
az ajtóból majdnem visszafordultam. már félig bent voltam, mikor megláttam jánost. aztén mégis mentem tovább befelé. eszter örült - ez volt utolsó napja kertemben, nagyon fog hiányozni -, látta rajtam a szomorúságot, azonnal adott egy pálinkát, mentünk beszélgetni.
jánost meg vonzza a szomorúság, ha csak úgy ücsörög az ember a pultnál, akkor oda sem bagózik, ha könnyek vannak a szemében, akkor azonnal reagál.
egy szó, mint száz, megvártam míg zárnak, míg standolnak, aztán jánossal még maradtam kicsit. remélem senki nem nézett be kertembe hajnli 5 körül, legalábbis addig nem, míg el nem hagytuk a pultot és a környékét. irány a pince, a kanapé. 3/4 8 volt, mire kijöttünk. világosság, napfény épp nem, de reggeli buszok, nyitott pékségek.
és mintha jános olyasmiről beszélt volna, hogy mint találkozunk még. sehogy. nem is érdekel. robi érdekel, akkor is, ha, csillapítandó a bennem lévő feszültséget, lefeküdtem valaki mással. legalább mondhatom, hogy a sors megbüntetett.
vagy bármit.
egyébként, jánossal először kissé össze is vitatkoztunk, túl nemtörődöm, túl nagyzolós (multi, akinél minden rendben) voltam neki. aztán meg szeretkeztünk. hát, ennyi.
lassan fel kell hívnom robit. nem bírom tovább. tudnom kell, kellek-e neki.
